Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 1. szám
Hozzászólás Varga Béla dr.: A rövidlátás keletkezéséről, gyógyításának és megelőzésének lehetőségéről (Szemészet 195%, II, sz.) e. munkájához Érdeklődéssel olvastam Varga dr. tanulmányát a myopia keletkezéséről. Sok megszívlelésre méltót is találtam benne, de indokolását és feltevéseit néhány helyen nem eléggé tisztázottnak, egyes helyeken egyenesen erőszakoltnak találom. Kettesy székfoglaló előadására (5) támaszkodva megállapítja, hogy a rachitis is, a myopia is urbanizációs betegség, az emberiség te3thossza mind nagyobb lesz — ezzel kapcsolatba Jiozza a szemtengely mind hosszabbá válását, mint a legtöbb myopia okát. Mindebből levonja a konzekvenciát, hogy a megelőzés és gyógyítás útja a rachitis ellenes küzdelemhez hasonló (nem azonos) probléma lenne. „A végső megoldás az emberiség rövidlátása ellen nem a D vitamin, Ca és P adagolása lenne, hanem a széles nóprétegek egészséges életnívójának kifejlesztése, melyet a társadalmi fejlődés magasabb lépcsőjén vannak hivatva fokozatosan véghezvinni.“ Tdáig a dolog helyes és nagyon rendjén is lenne. De amikor azt írja, hogy „az ember hossznövekedésének emelkedését és a rachitis kórképét csak fokozati különbségnek tartjuk, egy csoportba sorozzuk és egy kiváltó okra vezetjük vissza. . . “, már, mint anthropologiával foglalkozó gyermekorvosnak, ellent kell mondanom. U. i. a rachitis a növekedést nem fokozza, hanem akadályozza. Xem tudok olyan vizsgálatról, mely megnyugtató módon igazolná, a rachitist megelőző időszak meggyorsult növekedését. Feltéve, de tagadva e gyorsulást : ez lényegesen lemarad a rachitis növekedés gátlása következtében bekövetkező elmaradás és a hosszú csöves csontok elgörbülése következtében létrejövő rövidülés mögött . A második nyúlási szak (II. Streckung) 11 15 év és a metaphysis elcsontosodásának ideje (21—28 életév), tehát a végleges magasságot meghatározó folyamatok pedig olyan korra esnek, amelyben — viszonyaink között —- csak kivételes esetben fordul elő rachitis, ill. D vitamin hiányon alapuló megbetegedés. Mér 1936-ban megjelent dolgozatomban (11) rámutattam, 1948-ban megerősítettem mind a magam, mind a budapesti iskolaorvosok eredményei alapján, hogy a gyermekek mind magasabbra nőnek, azaz hogy a gyerekek magasabbak, mint ugyanazon korú társaik a megelőző vizsgálat alkalmával voltak és hogy ez a növekedésbeli többlet már a negyedik, ill. hatodik éve3 korban jelentkezik (12). A rachitis ugyan elsősorban a kis gyermekkor betegsége, mégis a növekedés gyorsulását nem ennek, hanem éppen a higiénia javulásának, a gyermekvédelem kiépítésének, a hatásos rachitis elleni küzdelem megszervezésének javára Írhattam. Ellene szól a rachitis növekedést serkentő hatásának a Pfaundlertől proteroplasiának elnevezett jelenség, mely szerint a jobb egészségügyi viszonyok között élő gyermekek magasabbra nőnek (7). Glisson idejében még a jómódúak között dúló (járványos) gyulladásos betegségnek tekintették, ma tudjuk, hogy az angolkór inkább a rossz szociális viszonyok között élők között gyakoribb. Helytelen a napfény nélküli növények megnyúlása és a városi ember növekedésének gyorsulása között párhuzamot vonni. Legfeljebb annyiban hasonlít a két folyamat, hogy a magasabbra növés magában véve nem jelent egyben minőségi javulást is. Igaza van a szerzőnek, hogy atrophiás gyermekeken ritkán látunk rachitist. De téves volna ebből arra következtetni, hogy a vitaminhiány viszont a növekedést fokozza. Vitaminok hiánya (nemcsak az A vitamin) a fejlődés lelassulásához vezet. Therapiósan, bár nem okozója az atrophiának, mégis bőséges vitaminadagolással gyorsíthatjuk a gyógyulást. Egyébként erről a kérdésről Kerpel—Fróniusz a következőket írja : „Manifest vitamin hiány nem szükségszerű velejárója a sorvadásos állapotoknak. Felnőttek éhségbetegségében is feltűnően ritkák voltak a manifest avitaminosisok. Az utóbbiak ritkasága azonban nem teszi feleslegessé a vitaminokat a sorvadás általános therapiájában“ (6). Freudenberg pedig a következőket írja : „Mennyiségileg hiányos táplálás rachitis ellen bizonyos fokú védőhatást fejt ki, mely védőhatást gyógyító beavatkozás céljára ajánlottak is (Jundell). Rendszeresen tapasztaljuk, hogy idülten hiányos táplálás következményeként dystrophiások mentesek maradnak a rachitis tüneteitől, különösképpen az epiphysis elváltozásaitól. Mégis szövettanilag gyakran lehetett angolkóros szövetelváltozásokat találni (Schmorl, E. Schiff). Ilyen gyermekeknél gyakran van — rtg.-lelettel nem magyarázható — hypophosphataemia. Ezekre az állapotokra vezette be György a „rachitis sine rachitide“ megjelölést. Úgy látszik, 47
