Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 4. szám
Az inhártya megszűkítése látóhártyaleválás eseteiben* Irta : Gsapody István, az orvostudományok kandidátusa A látóhártyaleválás operálásában Gonin lyukelzáró műtété, az obliteráló ignipunktura (1923), hatalmas fordulatot hozott. Az eljárás továbbfejlesztésével, főként a Weve-íéW diatermiás műtéttel, elérték nagy beteganyagon dolgozók, válogatott esetekben, a 80—85%-os kitűnő eredményt. Óriási haladás egy addig csaknem mindig Vaksággal járó bajban. Már-már úgy véltük, hogy ezen a téren nincs további tennivaló. De azután az utóbbi években minden újra forrongásba jött. Komoly támadások érték a Gonin-féle tant, másrészt újra a műtétek sorába kerültek az inhártyaszűkítő beavatkozások. A továbbhaladásra több szempont sürgetett. Először is a Vakon maradó szemek számának lehető csökkentése ; de az is, hogyan lehetne az utókezelés, a hosszú fekvés kínjait- és nem csekély veszélyeit kevesbbíteni. (Én egy súlyos bronchopneumonia és szívinfarktus esetre, meg egy bélcsavarodásra gondolok vissza, amit meg kellett operáltatnunk. Mindkét beteg megmaradt, de szemműtétük eredménytelen lett.) Sürgette még a szemészeket tökéletesítésre, hogy kisebb legyen a visszaesések száma, ugyanegy szemet ne kelljen annyiszor operálnunk. Egy szegény félszemű beteg hallatlanul sokat vállal, amikor háromszor, ötször is kiállja a műtétet és az utókezelést, hogy valami látást megmenthessünk számára. Talán más indulással hamarabb, jobb eredményt érhettünk volna el! A leválás elleni műtétek lényegét jobban kifejezi, ha azt mondjuk, hogy a látóhártyát helyére akarjuk tapasztani, mintha — Gonin kifejezése szerint — egyszerűen szakadás elzárásról, obliterálásról beszélünk. Vissza nem feküdt retinán szakadást elzárni képtelen gondolat volna. A folyadék-lebocsátás által helyére feküdt retinán tapasztjuk le — többnyire hőhatással — a szakadás széleit. A szemészek többsége ma is Gonin tanát Vallja : a látóhártya levált, mert szakadásán át üvegtestaláfolyás következett be, ennek az aláfolyásnak megszüntetése a gyógyulás elengedhetetlen feltétele. A gyógyulást más elgondolás alapján akarják elérni, akik a látóhártya szakadásának újra csupán másodrendű jelentőséget tulajdonítanak. Magitot (7) alapokul a festékes hámréteg elváltozását mutatta ki, a látóhártyát elemelő folyadékot szekrétumnak tekinti, következményesnek a szakadást. Szerinte ez csak jelzője a legkorábbi elváltozás helyének, tájékoztat beavatkozásunk területe felől. Nem kötelességünk azonban, hogy a szakadást el is zárjuk. Magitot nagyszámú finom ignipunkturát ajánl igen szélesen a szakadás tájékán. (Elmélete nem egyeztethető össze azzal a tapasztalattal, hogy a szem gyorsantámadt, nagy leváláskor sem keményedik meg, inkább puha lesz. Ezt csak folyadék-átlépéssel magyarázhatjuk meg. újnak termelődésével aligha. Leber.) Magitot-Víil élesen szembehelyezkedik honfitársa Schiff-Wertheimer (13), aki óvva int attól, hogy a szakadások gondos és tükörrel ellenőrzött elzárása helyett mindig bőven az épbe terjedően, mindig egy egész inhártyanegyeden, sőt rajta túlmenően dolgozzunk. Egyet kell értenünk ezzel a kritikával: a siker nem lehet a * Előadás a Szemész-szakcsoportban 1953. máre. fi. Közlemény a budapesti dános-kórházból (igazgató : Bakács Tibor) 10 Szemészet — 115
