Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 3. szám
Hatásmechanizmusuk a korábbi felfogás szerint az, hogy a histamin és az AH egyazon receptoron interféráinak. Újabb vizsgálatok szerint azonban nem látszik valószínűnek az az elgondolás, hogy valójában elnyomják és közömbösítik egymást. Bucher (35) úgy véli, hogy az AH a histaminizgalmat — amelynek az útja a H-receptortól a reagáló végszervig, vagyis az izomrost kontraktilis állományáig terjed— valahol egy, még ismeretlen mechanizmus útján blokkírozza. Az AH hatásmechanizmusa mindenesetre nem egységes. Magáról a histamin szerepéről alkotott felfogásunk is változott az újabb vizsgálatok alapján. Adó (36), Homjakov (37) szovjetkutatók megállapították, hogy az allergiás folyamatok funkcionális megnyilvánulásaiban a histaminergiás folyamatok nem feltétlenül szükségesek és az antigén ingerlő hatása nem a histamin, mint nélkülözhetetlen mediator felszabadulásán keresztül érvényesül, hanem az antigének izgató hatást gyakorolnak a szövetekre, idegvégződésekre (Massino, Penkovszkaja, Undricov, Tolpjegina (38). Szerintük a histamin felszabadulása az allergiás reakciók mechanizmusában a szövetekre gyakorolt antigenhatás folyamatát nem megkezdi, hanem befejezi olyan esetekben, amikor az allergiás elváltozások már messzire haladtak előre és a szövetek funkcionális állapotát megzavarták. (Ezek a zavarok azonosak a Vvegyenszkij (39)-féle parabiozis jelenségeivel.) A syntheticus АН-ok közül а СУ kezelésére szóbajöhetett a francia anteigan és a Bayer-gyár kémiailag analog bridal készítménye. Ezek azonban sokszor igen kellemetlen, sőt toxicus melléktüneteket okoztak és a nyálkahártyán izgalmi jelenségeket hoztak létre (Schnitzer (34), Bickel (40), tehát nem bizonyultak alkalmasaknak a kötőhártya kezelésére. Ezt követte az antistin (Ciba) előállítása, amelynek pharmakologiájával Meiert 41) és Bucher (41) foglalkoztak és a klinikusok figyelmét 1947-ben felhívták arra, hogy ez a készítmény nemcsak az általános, hanem a nyálkahártyák lokális kezelésében is valószínűleg jó eredménnyel fog járni, mint antiallergicum. Bourquin (42) sikeresen alkalmazta privinnel kombinálva allergiás szembajoknál és többek között 3 CV-os gyermeknél is jó eredményt ért el. Nagyobb anyagról számolnak be Frischer (43), Jablonski (43) és Loehel (43) a Palesztinában igen otthonos CV hasonló kezeléséről és az esetek egy részében jó eredményt láttak. Beteganyaguk azonban a betegség szempontjából nem egységes és főképpen a CV fogalma is úgy látszik más náluk. Gulmann (44) a »forró évszakok allergiás conjunctivitis<<-ének nevezi a palesztinai CV-t és a fenti szerzők is valószínűnek tartják, hogy a betegség primaer oka chronicus latens infectiosus gócban keresendő, amelyet egy gombás eredetű allergia, sensibilisatio fed. Beteganyaguk 45%-át a 18 évesnél idősebb betegek teszik ki, ami szintén valószínűsíti, hogy sok esetben nem azonos a mienkkel az ottani CV és így eredményeiket is ebből a szempontból mérlegelhetjük. A szemészeti АН-okkal foglalkozó közlésében Németh L. (45) is megemlíti, hogy néhány esetben kedvezően alkalmazta. Fredenhagen (46) szénanáthánál látott jó eredményeket. Antihistaminicummal végzett saját therapiás eredményeinkről (47) részletesen másutt számoltunk be. Mi antistint alkalmaztunk szemcsepp formájában (5°/00-antistint és 0,25°/00-privint tartalmazó vizes oldatot naponta 3-szor), továbbá tabletták alakjában (0,10 peroralisan naponta 2—3-szor). Ez a kezelés a CV makacsul fennálló és az eddigi theiapiás eljárásokkal alig befolyásolható kellemetlen subjectiv tüneteit feltűnő gyorsan szüntette meg. 24—48 óra alatt valamennyi betegünkön megszűnt a viszketés érzése és a fénykerülés. A könnyezés és a kötőhártyaizgalom jelei lényegesen csökkentek. A szöveti burjánzások részleges visszafejlődése is több esetben megfigyelhető volt néhány hét alatt. Az antistin hatása csí^k időleges, tüneti, ezért huzamosabban kell adagolni. Hosszabb, hetekig tartó cseppentésnél a szemen károsodást nem láttunk. Therapiás kísérleteink óta Allen (48) referátumából tudjuk , hogy Hurwitz (49) Musini (50), Kadleeova (51), Kiima (52), E'sente (53) hasonló jó eredményekről szá. 8* 115