Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 1. szám
4. Fiziológiai, pontosabban pszihofizikai színtan a külső inger és a belső érzet közötti kapcsolatot vizsgálja. Ebben az esetben az adekvát inger fizikailag definiált sugárzó energia, mely a tudatban (agykéregben) meghatározott érzetet (tudat-tartalmat) hoz létre. Ez a meghatározás megadja a szín definícióját is, amiről régebben sokat vitatkoztak filozófusok és pszihológusok. A szín tudattartalom, a tárgyak egyik fizikai sajátságának visszatükröződése tudatunkban. A szem, mint Pavlov-féle első jelzőrendszer (analizátor), felfogja és továbbítja tudatunk felé a külvilág tárgyainak azt a sajátságát, hogy a fényforrások sugárzásaiból bizonyos mennyiségű és minőségű kullámhosszat szelektálva elnyelnek, áteresztenek vagy visszavernek. Ez az objektiv sajátság tudatunkban mint a tárgyak színe jelentkezik. A második jelzőrendszer, a beszéd, alkotta meg ennek a konkrét sajátságnak absztrakcióját, a szín és az egyes színek fogalmát, a tárgyaktól függetlenül. A fiziológiai színtannak újabb fejezeteként alakult ki a retina fotokémiája és elektrofiziológiája. Mindkettő azt vizsgálja, miképpen változik át a sugárzó energia idegingerületté, illetve milyen kémiai és elektromos jelenségek kísérik. Az utóbbi időben mindkét területen sok nagyjelentőségű felfedezés történt, annyira, hogy talán már a közeljövőben annak a további problémának megoldásához is hozzá lehet fogni, hogy miképpen lesz az idegingerületből érzet. A szemorvos számára fontos fejezetek is ide tartoznak : a színlátás diagnosztikája és pathológiája. 5. A pszihikai színtan a színérzet által az agykéreg magasabb szellemi funkciókat végző részeiben kiváltott hatásokkal (értelemre, érzelemre, hangulatra, cselekvésre) foglalkozik. Egyik első művelője Goethe volt. A színharmóniák törvényszerűségeit Ostwald (1922) igyekezett tisztázni. A pszihikai színtan művelése a huszas években vett lendületet, amikor rájöttek, hogy a színezésnek komoly jelentősége van a mindennapi életben, iparban, kereskedelemben, sőt a hadi technikában is. Ezeken a csoportokon belül több-kevesebb önállósággal alakult ki a színméréstan (colorimetria), és a technológiai színtanok, textilanyag, papír, bőr, fém, fa színezésének technikája, a színes nyomás és fényképezés stb. Hogy ki mindenki érdekelt a színtanban, arra jó példa W. Ostwald egyik könyvének címe (Farbkunde, 1923) : »Színtan. Segédkönyv kémikusok, fizikusok, természetkutatók, orvosok, fiziológusok, pszihológusok, koloristák, színtechnikusok, nyomdászok, keramikusok, festők, szövők, festőművészek, iparművészek, mintarajzolók, plakátfestők, divattervezők számára.« Ez a sor az azóta eltelt 30 év alatt, különösen a »színkondicionálás« elterjedésével, erősen bővült. Ennek megfelelően a világ több táján önálló színtani kutatólaboratóriumok létesültek. Leningrádban az Állami Optikai Intézetben, élén Vavilovval, Moszkvában a Lomonoszov-egyetem pszihofizikai laboratóriuma, Kekcsejev vezetésével, az állami Pszihofizikai Laboratórium, ahol Iiravkov dolgozott ; a kievi Helmholtzról elnevezett Optikai Intézet, a berlini színkutató laboratórium, élén Richterrel, Londonban Wright, New Yorkban Hardy, Oslóban Granit, Glasgowban Pickford laboratóriuma, és így tovább. A színtannak folyóiratai vannak, mint a »Die Farbe«, vagy a »Color«, egyesületei, állandó jellegű bizottságai, mint a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (CIE), kongresszusai, mint az Í947-ben Cambridgeban tartott nagyjelentőségű »Konferencia a színlátásról«. Zürichben 1944-ben »színkiállítást« rendeztek a színtan népszerűsítésére. Sajnos, erről közelebbi értesüléseink nincsenek. Hazánkban szintén megtörténtek az első lépések. A debreceni szemklinikán 1948-ban a MTA támogatásával színtani kutató laboratórium létesült, ahol főleg a színtévesztés kérdéseivel foglalkoznak. A Szabványügyi Hivatal 1951-ben napirendre tűzte a színek szabványosítását, ami alkalmas a hazai szakemberek összefogására. 10
