Szemészet, 1952 (89. évfolyam, 1-4. szám)
1952 / 1. szám
KÖNYVISMERTETÉS Sz. Y. Kravkov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának és Orvostudományi Akadémiájának levelező tagja, a tudomány érdemes művelője : A szem és munkája. A látás pszichofiziológiája. A világítás egészségtana. Negyedik átdolgozott és bővített kiadás. 532 oldal, 246. részben színes ábrával. Moszkva és Leningrád, 1950. Immár negyedik kiadásban jelenik meg a világirodalomból is jólismert szerző élettani optikája. Már ez a körülmény is mutatja, mennyire szükséges és hézagpótló munka. Valóban, Tscherning 1898-ban megjelent »optique physiologique«-je és Helmholtz »Handbuch der physiologischen Optikáiknak. 1911-ben megjelent harmadik kiadása óta ezen a téren újabb összefoglaló ismertetés nem jelent meg, különösen olyan nem, amely a szovjet kutatók idevágó munkásságát ismertettevolna. (Magitőt : »Physiologie oculaire clinique«-]e nem ebbe a kategóriába tartozik.) így Kravkov munkája méltán sorakozik az említett két klasszikus műhöz, mint a jelenkor »Helmholtza«. A mű átfogóan és helyenként tüzetesen ismerteti az azóta eltelt majd fél évszázad minden élettani optikai eredményét. Kravkov és munkatársai, általában a szovjet kutatók nagy teret foglalnak el benne, de a nyugati világ kutatói is megfelelő helyhez jutnak. Mint az élettani optikának új és fontos fejezete jelenik meg a világítás egészségtana, az, amit mi általában mint világítási technikát szoktunk emlegetni. Csakhogy ez itt sokkal több : a technikai problémákon kívül felöleli a látószerv részéről jelentkező összes reakciókat is. Ebben a fejezetben láthatjuk, mit jelent »az elmélet és gyakorlat egysége«, miképpen alkalmazza a kutató elméleti felkészültségét a mindennapi élet problémáinak, a gyárak, műhelyek, munkahelyek, iskolák, lakószobák stb. helyes megvilágításának megoldására. A könyv kilenc főrészre oszlik. Az első a szem fejlődéstanát, felépítését, optikáját és fénytörését tárgyalja a Gullstrand-féle dioptrika alapján. A második az izomtant, alkalmazkodást és konvergenciát, valamint a fény behatására létrejövő változásokat. Ebben a fejezetben ismerteti a retinabíbor és a pigment-epithél chemizmusát és a retina elektrogrammját. Bunyin, Beritov, Livanov és más szovjet szerzőkön kívül részletesen foglalkozik Pitt, Wight, Piper, Granit, Hartline munkásságával. A harmadik fejezet a fény- és színérzés fizikai és élettani alapelemeit, a negyedik a fényérzést, photopicus és scotopicus szemet, az ötödik a szem discriminatiós érzékenységét tárgyalja. A hatodik fejezetet szenteli a színlátásnak. E fejezet olvasása referens számára különösen érdekes és örvendetes volt. Sok olyasmiről tájékoztat teljes részletességgel, amivel az ember eddig a latinbetűs irodalomban csak párszavas megjegyzések vagy rövid referátumok alakjában találkozott. Ilyenek pl. Kravkov alapvető kísérletei, miképpen befolyásolják az irradiatiót acusticus-, olfactorius- és egyéb mellékingerek, a színlátást gyógyszerek, anoxaemia, hyperoxaemia, pihenés, kifáradás, különböző ionok stb. Ismerteti Rabkin polychromatikus tábláit és a színtévesztők látására vonatkozó megfigyeléseit, mellékelve Rabkin eredeti színes ábráit. Megtalálható Demkina pigment-anomaloskopjának konstrukciós elve, és, ami talán a legérdekesebb, ismerteti Lomonoszovnak 1756-ban közölt értekezését »A fény mibenlétéről és a színérzés keletkezésének új elméletéről«. A nyugati világ erről a mai napig nem tudott. Szó szerint idéz részleteket Lomonoszov értekezéséből. Lomonoszov az aethernek háromféleségét tételezte fel. Az első a vörös, a második a sárga, a harmadik a kék, mindhárom együtt a fehér szín érzését váltja ki. Ezzel megalkotójává lett a színlátás trichromatikus elméletének és fél évszázaddal előzte meg Youngot (1802). Sem Youngnak, sem Helmholtznak nem volt tudomása Lomonoszov elméletéről, noha latin nyelven is megjelent és németül is referálták. Mindazonáltal Kravkov teljes elismeréssel adózik Helmholtznak, akinek a trikomponens elmélet mai tudományos kidolgozását köszönhetjük. A színlátás fejezetét a colorimetria alapelemeinek ismertetése zárja be. A hetedik fejezet a látási benyomások időbeli lefolyásával, összeolvadásával és az utóképekkel, a nyolcadik a központi és perifériás látóélességgel, az Aubert—Förster-féle jelenséggel, mikropsiával. makropsiával, szemmértékkel, tévedésekkel és illúziókkal, végül a kilencedik a világítás-technika kérdéseivel, sugár- és fényártalommal, a szem kifáradásának jelenségeivel és okaival foglalkozik. Ez, a gyakorlat szempontjából talán legfontosabb rész hét alfejezetre oszlik : a fényforrások és világítási módok általános áttekintése ; a látás funkciói, mint a világítási feltételek függvényei, a káprázás ; világítási normák, természetes, mesterséges és kevert világítás, ebben a különböző használatos lámpaburák és ernyők szerepe és befolyása a világításra ; a világítás okozta ártalmak mibenléte és keletkezési módja ; a világítási normák egészségügyi indokolása ; a szemfáradás jelenségei, a kimerülés mérésének módszerei és a mérések eredményei. Miként látjuk, sok mindenféle olyasmi szerepel itt, amiről a magyar szemorvosok még alig hallottak valamit. Az appendixek a fényméréstan egységeinek táblázatait és részletes irodalmi összeállítást tartalmaznak, külön a szovjet és külön a latin betűvel író szerzőket. A mű ismertetéséhez még hozzátartozik, hogy »A korszerű tudományok kérdései és összefoglalásai« c. sorozat egyik tagjaként jelent meg és harmadik kiadását a Szovjetunió Orvosi Akadémiája az Averbachról elnevezett pályadíjjal tüntette ki. 44
