Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám
Szemfenéki vizsgálatok monochromatikus Nátrium-fényben Irta : Bíró Imre dr. egyetemi m. tanár A Natrium-gőzlámpákra vonatkozó szemészeti irodalmat nem lehet gazdagnak tekinteni. Sokszor évek múlnak el, amíg ezzel a témakörrel foglalkozó tanulmány megjelenik. Annál inkább értékelendő, hogy a magyar szemészeti irodalomban már eddig is két igen tanulságos dolgozat tárgyalta a szemfenéki diagnosztika e fontos segédeszközének jelentőségét. Az elsőt 1940-ben Grósz István írta, aki elsőként mutatta be a lámpát a Magyar Szemorvostársaság 1938. évi május havi ülésén. Ez a cikk a lámpa általános alkalmazási körével, szerkezetével foglalkozik s vázolja azokat a terrénumokat, amelyeken a lámpa, mint szemészeti műszer sikerrel használható. A második dolgozatot 1942-ben Galla közölte, aki a Natrium-fény fizikai s biológiai sajátosságait fejtegeti s ismerteti azokat a tapasztalatokat, amelyeket különböző szemelváltozásokkal kapcsolatban a lámpával szerzett. Mindazok, akik a kérdéssel foglalkozni kívánnak, e két cikkből értékes útbaigazításokat nyerhetnek. Tekintettel azonban arra, hogy szemészeti célokra tudtommal mindössze három lámpa van az országban forgalomban, tehát az azzal foglalkozók száma igen csekély, a tapasztalatok nem bőségesek — nem látom indokolatlannak, ha előadásom tulajdonképpeni tárgya előtt röviden a Natrium-gőzlámpa elvét is ismertetem. Tudjuk, hogy a mai modern elektromos izzólámpák a bennük foglalt fémszál — manapság leginkább wolfram — izzása révén világítanak. Minél erősebb intenzitású áramot vezetünk a lámpába, annál erősebb a fémszál izzása s annál nagyobb a lámpa fényereje. Másrészt tudjuk azt is, hogy az elektromos energia csak részben alakul át látható sugárzássá, másrésze viszont infravörös, hosszúhullámú, láthatatlan hősugarakká alakul. Minél jobban izzik a fémszál, annál inkább eltolódik a fénykvalitás a rövid hullámhossz, a kék sarok felé, de ugyanakkor több elektromos energia alakul át felnemhasználódó, láthatatlan hősugarakká. Mivel az izzólámpák célja nem a fűtés, hanem a világítás, ez az energia kárbavész. A törekvés tehát olyan lámpák szerkesztésére irányult, amelyekben az elektromos energia a legkevesebb hőtermelés mellett a legnagyobb mértékben látható fénysugarakká alakulhat. Ez a tendencia vezetett annak idején a fémgőzlámpák bevezetéséhez. A fémszálas izzólámpákkal szemben az ú. n. gázkisülésű vagy gőzlámpákban nem fémszál izzik, illetve nem izzó fémszál szolgáltatja a látható fénysugarakat, hanem valamilyen fém, higany, Natrium jön izzásba s bocsát ki magából az illető fém színképi helyzetének megfelelő színű gőzöket s ezek a gőzök világítanak. A fémet nem közvetlenül az elektromos áram hozza izzásba, hanem egy közbeiktatott nemes gáz : argon, krypton vagy legáltalánosabban a neon felhevítése, amivel az üvegbúra töltve van. A felhevített nemes gáz (az u. n. segédgáz) hozza izzásba s gőzölögteti el a kérdéses fémet, esetünkben a Nátriumot, amely hideg állapotban, mint szilárd fém a cső belső falára rakódik le. Nem tartozik szorosan tárgyunkhoz s csupán a teljességre törekvés kedvéért említjük meg, hogy a fémgőzlámpák még más szempontokból is különböznek a fémszálas izzólámpáktól. Izzólámpáknál a feszültség az áramerősséggel párhuzamosan növekszik, vagyis minél nagyobb az áramerősség, annál nagyobb a feszültség, fémgózlámpáknál fordítva van : ha nő az áramerősség, csökken a feszültség; az egyensúlyt ellenállás közbeiktatásával igyekszünk fenntartani. Hasonlóan ellentétes a helyzet a keletkezett hő tekintetében : izzólámpáknál a termelődő hő elvezetése, gőzlámpáknál — a gáznyomás megtartása érdekében — a hő megtartása kívánatos. Emiatt a lámpát kettősfalú, légüres üvegbúrával veszik körül, ami megakadályozza a termelt hő eltávozását - (V. ö- Bárány Nándor : Optikai műszerek elmélete és gyakorlata. I. к. VIII. f. — 1947.) 200
