Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)

1951 / 1. szám

Tehát nem áll az, hogy a nedves meleg éghajlat kedvező, a hideg éghajlat kedvezőtlen a trachomára. A szociális tényezők nagy jelentősége már régóta ismeretes a tr. terjesztésében. A tr. mindenkor mint a szegények, a kapitalista kizsákmányolás alatt álló dolgozók betegsége szerepelt. Ez jellemzően kitűnik a cári Oroszország és a Szovjetunió ezirányú adatainak az összehasonlításából. A cári Oroszországban főleg a különböző nemzeti­ségek között volt sok trachomás, akik az ország többi népeihez viszonyítva is nagyobb elnyomásban és elmaradottságban éltek. Pl. a csuvasok 95%-a analfabéta volt, nem ismerték a szappant stb. A Szovjetunióban megszűnt a nemzetiségek elnyomása. A kul­túra és életszínvonal annyira emelkedett, az egészségügyi ellátás oly mértékben javult, hogy minden előfeltétel megvan a trachoma felszámolására. összefoglalás A trachoma aetiologiája és diagnosztikája terén nincs lényeges haladás. A trachoma úgylátszik szelídül, mert számban és - szövődményekben csökkenő tendenciát mutat, ami kétségtelenül az intenzívebb trachoma elleni küzdelemnek, a jobb orvosi és szak­orvosi ellátásnak, a gyógyítás eredményesebb voltának, új gyógyszerek felfedezésének és sikeres alkalmazásának köszönhető. Remény van rá, hogy nemsokára a trachoma specifikus kezelésének birtokában leszünk. A Szovjetunióban végzett kiterjedt vizsgá­latok alapján szerzett tapasztalatok részben új megvilágításba helyezik a faj, kor, nem, iskola, család, éghajlat, szociális helyzet stb. és a trachoma közötti kapcsolatot. A nemzetiségi vidékek egykor súlyos trachoma-problémájának sikeres megoldása a szovjet e. ü. rendszer felsőbbségét bizonyítja a többi hasonló rendszerekkel szemben. Irodalom Amsler : Lehrbuch der Augenheilkunde. 1949. — Axenfeld—Sen : Lehrbuch und Atlas der Augenheilkunde. 9. kiadás. 1949. — Barski: Arch. d'Ophth. IX. 3. 1949. — Bietti : Revista de Ophthalmologie. 1948. 1. Revue Internationale du Trachoma. (R. I. T.) 1949. 4. — F. K. Blajeva : Vesztn. Ophth. XVII. 5. 1948. — A. F. Mac Callan : R. I. T. 2. 1950. — Chams : R. í. T. 3. 1950. —■ Croissant: Arch, d' Ophth. IX. 3. 1949. — Csirk'ovszkij : Trachoma. 1947. — E. Fuchs : Lehrbuch der Augenheilkunde. 16. kiadás. 1949. —- Crilo : R. I. T. 3. 1950. — Grom : Arch. d'Ophth. IX. 3. 1949. — Kerdman : Vesztn. Ophth. XVII. 5. 1948. — Lyons : R. I. T. 4. 1950. — Markovié : R. I. T. 4. 1950. — Moutinho : R. I. T. 3. 19350. — S. de Moura : R. I. T. 3. 1950. — Nataf : R. I. T. 4. 1949. 2—3. 1950. — Oravisto : Acta Ophth. Vol. 28. F. 1. 1950. — Pages : R. I. T. 2. 1950. — Pascheff : Bjelgarska Akademija na naykite. Institut za szocialna medicina. Sofia. 1950. — Poleff : R. I. T. 2. 1950. — Pessoa : R. I. T. 2.1950. — Rostkovsky : R. I. T. 4.1949. 3.1950. — Ch. Sadonghi : R. I. T. 2. 1950. — Sysi : Acta Ophth. Vol. 28. F. 1. 1950. — Szmyt: R. I. T. 3. 1950. — Tdbone : R. I. T. 3. 1950. —• Teraskeli : Acta Ophth. Vol. 28. F. 1. 1950. — Viennot—Bourgin : R. I. T. 3. 1950. Др. Ф.Бэндэнриттер: СОВРЕМЕННОЕ СОСТОЯНИЕ ВОПРОСА О ТРАХОМЕ. В области этиологии и диагноза трахомы нет существенного продвижения. Трахома кажется затихает, так как уменьшается ее численность и осслож­­нения, благодаря лучему лечению врачами, изобретению новых лекарств и их успешному применению. У нас есть надежда, что скоро сможем лечить трахому специфическими средствами. На основании исследований, произведенных в СССР стала перед нами более ясная картина связи между трахомой и числом лет, полом, климатом, школой, семьей. Успешное решение проблемы трахомы в союзных национальностей доказывает превосходсетво здравоохранения СССР. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom