Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 2. szám
járásra, melynek segítségével el tudjuk dönteni, vájjon van-e már organikus sclerotikus elváltozás a praecapillarisokon, illetőleg, amely megmutatja, milyen mértékben szerepel a magas vérnyomás fenntartásában a kis erek spasmusa és milyen mértékben a sclerosis. Ilyen megbízható eljárásunk azonban nincsen. Kísérlet történt mindazokkal a szerekkel, melyek a sympathikust bénítják, tehát melyekről feltételezhető volt, hogy a hypertonia spasmuson alapuló komponensét kikapcsolják és kísérlet történt a Sympathikus határkőt eg novocain blokádjával. Az elképzelés az volt, hogy azokban az esetekben, melyekben a Sympathikus gyógyszeres blokádjá után lényeges vérnyomásesés következik be, alkalmasak lesznek a műtétre, amelyekben az esés nem következik be, alkalmatlanok. Ez a feltevés azonban nem bizonyult helytállónak : a gyógyszeres »test«-ek nem váltak be. Még a legmegbízhatóbb útmutatást akkor kapjuk, ha a beteget kivonjuk a környezetéből, lefektetjük, sedativumokat adagolunk és ilyen körülmények között figyeljük, hogy melyik az a legmélyebb pont, melyre vérnyomása visszaesik. Ez az úgynevezett »basalis vérnyomás«, amit műtét segítségével is biztosan el fogunk érni; gyakran látjuk azonban, hogy a sympathektomia után a vérnyomás lényegesen a basalis vérnyomás alá esik, ami azt mutatja, hogy a spasmusos komponens nagyobb volt, mint a vizsgálataink és megfigyeléseink alapján várható lett volna. Melyek a sympathektomia várható eredményei ? Ezt a kérdést nem lehet elválasztani az indikáció felállításának kérdésétől: minél korábban állítjuk fel a műtéti indikációt, minél kezdetlegesebb, könynyebb eseteket operáltatunk, annál jobbak lesznek, természetesen, a műtéti eredmények. Viszont az ilyen betegeknél nehezebben szánjuk magunkat el a műtétre, mert hiszen ezek a betegek gyakran mentesek a súlyos panaszoktól és esetleg műtét nélkül is még évekig vagy évtizedekig jó állapotban maradnak. Evvel szemben a súlyos esetekben, főleg a malignus hypertoniában, ahol könnyebben szánjuk el magunkat a műtéti indikáció felállítására, mert amúgy sincs sok veszteni valónk, a műtéti eredmények lényegesen rosszabbak. A műtét fő indikációját ezek szerint a középsúlyos és főleg a gyorsan progrediáló és malignitással fenyegető esetek képezik, de a már kifejlődött mahgnus hypertonia sem képez kontraindikációt. Ebből az következik, hogy nem képeznek kontraindikációt a legsúlyosabb szemfenéki elváltozások sem, tehát a retinitis angiospastica és a papillaoedema sem. Ezeket a súlyos szemfenéki elváltozásokat még néhány évvel ezelőtt a malignus nephrosclerosis biztos jelének tartottuk és a betegre, kiben ilyen elváltozást találtunk, kimondottuk a halálos ítéletet. Ma már tudjuk, hogy a retinitis angiospastica és a papillaoedema nem a nephrosclerosisnak, hanem a malignus hypertoniának tünetei és hogy ezek az elváltozások reversibilisek. Az irodalomban nem egy eset 92
