Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 2. szám
a retina. E szervek praecapillarisainak sclerosisa, illetőleg sclerosisokozta keringési zavara jelenti a hypertonia-betegség veszedelmét. A kórkép, mely mint a köztiagy funkcionális zavara kezdődik, ebben a stádiumban mint életfontosságú szervek organikus elváltozása folytatódik. Azok a tünetcsoportok, melyeket régebben mint agyi arteriosclerosist, nephrosclerosist és coronariasclerosist külön betegségként fogtunk fel, ezek szerint az esetek túlnyomó többségében a hypertoniabetegség részjelenségei. Ez a felfogás megnyilvánul az új nomenclaturában is, amennyiben az agyi keringési zavarnak az essentialis hypertoniához csatlakozó formáját ma már helyesen enkephalopathia hypertonicának nevezzük. Ezen másodlagos elváltozások közül különös jelentősége van a vese arteriosclerosisának, mert ez a vese hiányos oxigen-ellátása folytán renin termelésre vezet: a renin viszont a vérnyomás további emelkedését hozza létre, tehát circulus vitiosust indít meg. Ennek a circulus vitiosusnak megindításával az essentialis hypertonia belép az úgynevezett nephrogen stádiumba. A nephrogen stadium fejlődése sok esetben egyúttal a malignus formába való átmenetet is jelenti (malignus hypertonia). A malignus hypertonia nem önálló kórkép, hanem az essentialis hypertonia gyors prcgressióját, illetőleg egy olyan fázisát jelenti, mely már súlyos organikus veseelváltozáshoz és irreparabilis agyi elváltozásokhoz vezetett. Az essentialis hypertoniának ilyen lefolyású alakját régebben malignus nephrosclerosisnak neveztük. A szemfenéken végigkísér hét ők az essentialis hypertoniának itt leírt fázisai: a funkcionális neurogen fázisra a retina artériáinak spasmusa és a Salus-tünet jellemző ; a retinális vérzések azt jelentik, hogy hypertonia következtében a praecapillarisokon — nyilván az agy praecapillarisain is — immár organikus elváltozások keletkeztek. A malignus hypertonia jellegzetes szemfenéki elváltozása a retinitis hypertonica és a papillaoedema. Bár az essentialis hypertoniának a szokásos lefolyása az, melyet itt vázoltam — tehát, hogy neurogen funkcionális betegségként kezdődik, majd progrediálva egyes szervek organikus elváltozására vezet —, ez a folyamat korántsem következik be minden esetben szabályszerűen. A betegség bármelyik fázisában megállhat, más esetben pedig csupán igen hosszú, évtizedekre terjedő funkcionális szak után megy át az organikus elváltozásokat okozó stádiumba. Vannak viszont olyan esetek is, melyekben a neurogen szak igen rövid vagy látszólag hiányzik és a betegség mindjárt kezdetben mint malignus hypertonia kerül orvosi észlelés alá. Az essentialis hypertonia pathomechanismusának itt vázolt folyamata egyelőre ugyan csak theoria, de a mai felfogás szerint a legplausibilisebb theoria, mert a legmegfelelőbb elképzelést nyújtja azokról a folyamatokról, melyek az essentialis hypertonia keletkezése és fej -88
