Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 2. szám
E fejtegetésekből világos, hogy minél jobb a szemfenék állapota — tehát minél korábbi szakban operáltatunk, — annál nagyobb a műtét sikerének valószínűsége. De még a súlyos szemfenéki elváltozásoknál is eredményes lehet az operatio, természetesen már sokkal kisebb százalékban. Éppen ezért hangsúlyoznunk kell, hogy kielégítő vese- és szívfunctio mellett — az élet meghosszabbítása céljából — a műtét a súlyos szemfenéki elváltozások esetében is megkísérelhető, kivéve a súlyos retinalis arterioscleroticus jelenségeket (»ezüstdrót artériák«), ahol a műtét contraindikált. Röviden szeretnénk még foglalkozni a retinalis verőér embóliájával és a vena thrombozisával. Mint ismeretes, Graefe volt az első, aki a retinalis verőér elzáródását okozó rögösödést valódi embóliának tartotta. Azóta azonban a szerzők nagy többsége azt vallja, hogy az elzáródást az ér intimájának helyi megbetegedése (arteriosclerosis, lues stb.) következtében keletkező thrombus okozza. Az, hogy a tünetek hirtelen következnek be, nem szól thrombozis ellen, mivel a retina functiója az érlumen lassú megszűkülése esetén aránylag sokáig jó lehet. Az valószínű, hogy az esetek többségében az elzáródást thrombosis és az ehhez társuló spasmus okozza. Hogy azonban valóban embolia is létezik, azt bizonyítják a fiatal egyéneknél tett megfigyelések, ahol az érfal és a Wassermann-reactio negativitása mellett az embolia szemtükörrel megfigyelhető, sőt, a periféria felé kimozdítható volt (Schneider К., Danielson és mások). Radnót és Németh В. a II. sz. Szemklinika emboliás anyagának átvizsgálása alapján szintén megerősítik a valódi embóliák létezését. Ami az embolia centralis retinae gyógykezelését illeti, erről csak igen pesszimisztikusan nyilatkozhatunk. E kérdésnek igen nagy irodalma van, de megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben gyógyításában különösebb előhaladás nem tapasztalható. Az utóbbi évek folyamán megjelent publikátiókban : Grósz I., Schneider К., Gzukrász, Ivanow, Krasilscikova és mások számoltak be a különböző értágitók (amylnitrit, acetylcholin, nikótinsavamid stb.), massage és csarnok puncitóval elért kisebb-nagyobb sikerekről. Mint Guist állatkísérletekben megállapította, a retina functioképessége 15 percnyi teljes vértelensége után nem tér vissza. Grósz I. és mások viszont ezt az időt therapiás eredmények alapján rövidnek tartják. Véleményünk szerint feltehető az, hogy az elzáródás után hosszabb idő múlva kezelésbe került sikeres eseteknél az arteria elzáródása mégsem lehetett teljes. Az embolia centralis retinae irodalmát olvasva, önkéntelenül felvetődik bennünk az a gondolat, hogy ezekután mennyi lehetett azoknak az eseteknek a száma, hol a fáradozások meddők maradtak. Azt hisszük, jobb róla nem is beszélni. Mi is bevalljuk, hogy már eddig sok 101
