Szemészet, 1942 (78. évfolyam, 1-2. szám)

1942-06-01 / 1. szám

10

temi szemklinika 1931—1936. évek közötti, tehát ötesztendős glaukomás beteganyagát tettük annakidején vizsgálat tárgyává s a bent fekvő 761 glaukomás beteg közül 43 esetben a glaukoma familiáris jellege megállapítható volt. Az említett s genetikai szempontból értékesebb háromgeneratiós öröklésen kívül, 27 örökléstani szempontból kevésbbé jelentős kétgeneratiós átszárinazást tanulmányozhattam. A háromnemzedékes családfákon a betegség dominánsán, s a családok keretein belül mindig ugyanolyan formában öröklődött.

Különös óvatossággal s a legszigorúbb kritikával kell azokat az öröklődő eseteket elbírálni, amikor a glaukoma idősebb korban jelentkezik. Mint a hályogosoknál a 6—7. évtized, úgy a glaukoma szempontjából az ötvenes évek jelentik a veszedelmes életkort. Ez az idő az, amikor a szervezet involutios folyamatai határozott formát öltenek, amikor a belsöelválasztású apparátus s az általa befolyásolt érrendszer anatómiai, chemiai és functionalis változásai glaukomás hajlamot teremtenek, s ezen a talajon, az egyén alkatától, az előbb említett változások erősségétől függően, esetleg valamely külső hatástól elindítva glaukoma keletkezik. Az öregedő korban keletkező glaukomát csak fenntartással lehet örökletesnek elfogadni, különösen, ha tekintetbe vesszük az anticipatiónak a több generatiós glaukomák esetében való törvényszerű jelentkezését. Az anticipatio mindig öröklöttség mellett bizonyít. Ezzel kapcsolatban érdemesnek tartom megemlíteni még azt a tapasztalati tényt, hogy minél korábban jut érvényre az anticipált glaucoma, annál súlyosabb, annál befolyásolhatatlanabb kimenetelű.

Az eddig ismertetett betegségek közül a nagyfokú rövidlátásnak, valamint a kifejlődött glaukomának is van egy közös symptomája, ami e két bántalom tünettanában, a többihez viszonyítva, csekélyjelentőségű, de bizonyos degenerativ ideghártyafolyamatoknak lényeges velejárója és önmagában is független kórkép s ez a hemeralopia, népiesen farkassötétség.

Tudjuk jól, hogy a normális szemnek megvan az a képessége, hogy az esti homályban, vagy erősen csökkentett világítású helyeken is többé-kevésbbé látni, tájékozódni képes. Ez a képesség főkép a retina-peripheria felé növekvő számú pálcikák élettani működéséhez, a bennük található, fényben elbomló, sötétben újraképződő Boll-féle retinabíbor állandó jelenlétéhez van kötve. Ha ezt a fényfelfogó és átalakító apparátust localis, vagy valami a szervezet részéről közvetített ártalom éri, a homályban és sötétben való tájékozódás képessége elvész. Ez az állapot, különben teljesen ép, normális szem esetében, az idiopathiás hemeralopia, amely külső behatásoktól, táplálkozástól független. Az idiopathiás hemeralopia veleszületett és öröklődő árta-