Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)
1941-12-01 / 2. szám
9 ság kiadásában megjelenő „Szemészet“-et 30 éven át szerkesztette és amikor az anyagi okokból néhányszor éveken át nem jelent meg, mindig Grósz Emil volt az, aki felélesztette. Sokat írt, szeretett írni. Ha nem operált vagy nem adott elő, akkor írt. A tollforgatásnak mestere volt. Lelke mélyéről feltörő szükséglet késztette arra, hogy gondolatait publikálja. írásait egyszerű mondatok jellemzik. Rengeteget olvasott, innen a sóik idézet írásaiban. És végül lássuk őt utoljára, mint embert is! Nagy és sokoldalú munkája mellett tudott ember is lenni. Éleseszű, nemesszívű, jó ember volt. Családját nagyon szerelte, gyermekeit imádta, Imre fiának és feleségének elvesztése mélyen lesújtotta. De a munka csakhamar megvigasztalta. Egész életét a hivatásának, a köznek szentelte. Határtalan volt lelkiismeretessége és felelősségérzete. Bár hírneve a békevilág Magyarországának legkisebb falujáig eljutott és neve fogalom volt, vagyont nem szerzett. Rendkívül udvarias, loyalis és tisztelettudó volt. Lelke mélyére azonban csak az láthatolt, akit szeretett. Szeretetét azonban nem árulta el; csak a hűséges, hálás tanítvány láthatta néha elérzékenyült, könnybelábbadt szemeiben a kitörő, el nem nyomható érzéseit. Szívén viselte tanítványai sorsát, mindent elkövetett, hogy elhelyezze őket. Sok-sok tanítványa gondol most hálával reá. Legnagyobb öröme a jól elvégzett munka mellett az utazás és a zene volt. Utazásai azonban rövid ideig tartottak és azokra mindig vitt munkát magával. Szerette a komoly zenét, Wagnert, Beethovent. Nem volt hiú ember, de fájt a mellőzés: az oly nagyon megérdemelt rektori méltóságot nem nyerhette el.. . Ezért még az a számtalan kiil- és belföldi kitüntetés sem tudta kárpótolni. Tanártársai tisztelték becsülték, a más fakultásbeliek szerették. Sok jóbarátja sorra kidőlt mellőle. Hívő lélek és jó hazafi volt. Hitét és hazaszeretetét a sok keserűség és csalódás sem ingatta meg, mert alaptermészetéből, lelke jóságából fakadt. Grósz Emil hatalmas egyénisége maradandó iskolát nevelt. Élete nem volt hiábavaló. Szelleme és nemes emléke tanítványaiban tovább él és él nem múló, mert örök. 1941. karácsonykor. Horay Gusztáv.
