Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)
1941-12-01 / 2. szám
i. tárggyá akarta lefokozni, az ú. n. „kistárgyak“ sorába. Az orvosi fakultásból való távozásakor ez részben sikerült is! A klinikai munkájával kapcsolatos az egyetemi oktatás és az orvosképzés ügyében kifejtett nagy munkássága. Az orvosi fakultásnak az 1914/15-i első háborús évben dékánja volt. Az orvostudomány és annak intézetei sokat köszönhetnek Grósz Emilnek. Az Egyetemnek nagy barátja volt. Ügy az Egyetemnek, mint az orvosi fakultás szükségletének kielégítése érdekében ismételve felemelte illetékes körök előtt szavát. A klinikai bizottság üléseiről mindig fáradtan tért vissza. Az orvosképzés problémájával állandóan foglalkozott. Mindig hangoztatta, hogy a „jól kiválasztott, tehetséges és szorgalmas hallgatóságnak szilárd theoretikus alapképzése után intenzív gyakorlati oktatást kell nyújtani.“ „Orvosképzésünk alapja szilárd és nem kell annak épületeit lerombolni és újra építeni, hanem elégséges a szükséges tatarozást elvégezni.“ Az új szigorlati rend is nagyrészt az ő munkája. Mindig hangoztatta a selectio fontosságát. Az egyetemi oktatásnak az eddiginél gyakorlatibbnak kell lenni, sajnos, nálunk ma az előadásokon nyugszik a fősúly. Mindig fájlalta és rosszalta, amikor az orvostanhallgatók létszámának leszállításáról hallott. Az orvostovábbképzés intézménye és annak története Grósz Emil nevével elválaszthatatlanul összeforrt. A szünidei orvosi cursusokből fejlesztette ki 1910-ben az Orvostovábbképzés Központi Bizottságát. Ennek statútumait Grósz Emil dolgozta ki és amelyeket Apponyi Albert kultuszminiszter jóváhagyott. A Bizottság első elnöke Tóth Lajos, alelnöke Grósz Emil, titkára Scholtz Kornél lett. Az 1910-ben elültetett palánta ‘28 év alatt hatalmas fává terebélyesedett. Tóth Lajos halálával Grósz Emil lett az elnök. Hogy az ő elnöksége alatt mivé fejlődött az intézmény, mit dolgozott, ezer és ezer orvosnak hány továbbképző cursust rendezett, annak megírása, ismertetése külön tanulmányt érdemelne. Talán megírja ezt valamikor valaki .. . Ebben a szerepében hívta életre és szerkesztette 28 éven át az „Orvosképzés“ folyóiratot, csodálalatos szakértelemmel és szeretettel. Magyarország kórházügyét, félszázados munkássága alatt, állandóan nagy érdeklődéssel kísérte. Mint trachomaügyi kormánybiztos, szemkórházak és szemosztályök létesítésére törekedett. Az volt a meggyőződése, hogy a kórházak a megelőzésnek is a legbiztosabb támaszai. Hogy Magyarországon trachomaellenes védekezés már több mint félévszázada fennáll és hogy ennek munkája eredményes is, az elsősorsorban Grósz Emilnek köszönhető. Az viszont, hogy hazánkban még mindig sok a trachomas beteg és hogy a trachomaellenes küzdelem
