Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)
1941-12-01 / 2. szám
42 8. Horni) Gusztáv: Daganat szerű episcleralis varicositas esete. 45 éves férfi jobb szemén szü’etése óta feltűnő episcleralis értágulat látható, amely fél év óta helyenkint daganattá növekedett. Az egyébként teljesen egészséges szemen a limbushoz közel 4—5 kisebb-nagyobb kb. 2—4 mm átmérőjű, daganatszerűen kiemelkedő, ép kötőhártyával fedett, tágult vérerekből álló, gombolyagszerű képlet. A nagyobbak az elülső ciliaris erek belépési helyén ülnek, nyomásra a vér belőlük eltűnik. A varicositasok között is mindenhol tág erek. A többszörös haemangiomára emlékeztető képleteket könnyen lehetett a kölőhártya alól eltávolítani. Szövettani kép varicositásnak felelt meg. 9. Mihályheggi Géza: A látás > javítása érintkező kagylókkal látó- és érhártyaelváltozások eseteiben. Beteganyagában hét közellátó beteg súlyos látó- és érhártyaelváltozás miatt csökkent látását sikerült laboratóriumában készült érintkező kagylókkal lényegesen javítani. Két betegnél degener. pigment. rét., ötnél chorioiditis centr. et peripherica vo't a látásromlás oka. Két betegen a szemüveggel elérhető látásjavítás többszörösét, két másik betegen csaknem ötszörösét sikerült elérni. A többi beteg látásjavulása nem ilyen nagyfokú, ha azonban a súlyos szemfenéki elváltozásokat is tekintetbe vesszük, mégis számottevő. Figyelemreméltó, hogy csaknem minden esetben a látás optimális javításához a pápaszemben alkalmazott üvegnél kisebb dioptriaértékű, concav hatású érintkező kagylóra volt szükség. Egy kivétel volt, amelyben a 4'5 1). közellátó szemen +3‘0 D. érintkező kagyló javította a legjobban a látást. Érintkező kagylókkal a látás ilyen esetekben sokkal jobban javítható, mint szemüveggel. Közellátóknál ugyanis az érintkező kagylók a látóhártyai képet lényegesen nagyítják. Olvasáshoz az érintkező kagylón kívül még convex előtét szemüveg alkalmazása volt szükséges. Hozzászólás: Kettessy Aladár: Előadó jóvoltából már régebben hozzájutott két saját szemére szabott kontakt-üveghez, amelynek corneális görbületét 8 mm-re számította ki s amely ametropiáját hiánytalanul javítja. — A meglepő — a most hallottakkal egyértelemben — az. hogy visusát az érintkező kagyló 120/o-ra javítja. Pápaszemmel a visus csak 80/o-ra javítható. A nagyobb retinális kép egymagában ezt a különbséget nem magyarázza meg. A legérdekesebb, hogy ezzel a kontakt-üveggel minden corneális astigmia megszűnt és így tulajdonképen a lencse-astigmiának érvényesülni kellene. Ügy látszik, a kagylós üveg a lencse törési sajátságainak tisztázásához is hozzá fog járulni. T