Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)

1940-12-01 / 2. szám

Glioma retinae műtéti gyógyítása a látás megtartásával.

írta: IMRE JÓZSEF egyetemi tanár.

Az a korszakot jelentő fordulat, amelyet az ideghártyaleválás műtété hozott, nemcsak azért jelentős, mert az azelőtt gyógyíthatatlannak tartott betegségben sok ezerszer gyógyulást eredményezett, hanem azért is, mert megtanultuk, hogy a szem az inhártyán áthatoló beavatkozásokkal szemben sokkal türelmesebb, mint hittük. Az ínhártyának többszörös perforálása elektrokauterrel, nagyterületű koagulálása vagy akár 50—00 szúrással történő diathermiás vagy elektrolysises kezelés minden nagyobb reactio nélkül hajtható végre. A körülbelül 800-ra tehető ablatio-mütét, amelyeket 1029 óta az Állami Szemkórházban és a klinikán végeztünk és amelyek között nem volt ritkaság 4—5-szörös perforatio elektrokauterrel, csak két esetben vezetett a szemteke zsugorodásához és ezek közül is az első esetben már a műtét előtt súlyos iridocyclitis zajlott le és a szem eredetileg is igen hypotoniás volt. A másik esetben a szemteke zsugorodását szintén nem a műtét, hanem endogen iridochorioiditis okozta, mivel a műtét utáni napon a beteg tályogos periodontitist kapott és ezt követte a szem genyes gyulladása.

Természetes, hogy ezek a tapasztalatok felébresztették a nagyobb anyagon dolgozó szemorvosok egy részében annak a lehetőségnek gondolatát, hogy szemfenéki elváltozások esetében a beteg gócokat operatív úton is megközelíthetnők. Elsősorban az olyan esetek jöhettek szóba, amelyekben egyébként a szem elveszettnek volt tekinthető, mint pl. a szembeli daganatok. Weve volt az első, aki érhártya sarkomákat, valamint Hippel-féle betegséget ilyen módon operált és a műtéttel maradandó jó eredményt ért el. Megkísérelte glioma esetében is és a holland szemésztársaságban be is mutatott elég jó látással gyógyult glioma esetet. A szép eredmény azonban nem volt tartós. Az életbenmaradt daganatrészletek újra gyorsan növekedni kezdtek és a szemet el kellett távolítani.