Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)
1940-06-01 / 1. szám
27 Trachomaügyi kormánybiztosságom első évében 1904-ben javaslatomra gróf Tisza István értekezletet hívott össze, melyben a teendők felől megállapodtunk, de végrehajtására csak 1913-ban az új véderőtörvény nyújtott lehetőséget (az obstructio a véderőtörvény megalkotását évekig akadályozta). Ennek lényege az volt, hogy a különben alkalmas trachomás védőköteleseket, kiknek gyógyulása kilátást ígért, besorozták, s már július 1-én behívták, katonai kórházak szemosztályaira küldték, hol legfeljebb azon év december 31-ig maradtak. A gyógyultak bevonultak csapattesteikhez, a gyógyíthatatlanokat, vagy akiknek látását a betegség megrontotta, elbocsátották. Ez eljárás bevált, bár nem volt olyan széleskörű s radicalis, mint a Hoór által javasolt módszer, mert kevesebbszámú védköteles rövidebb ideig való kórházi ápolásról volt szó s így a rendszer általánosítása lehető volt. Az 1914-ik évi mozgósításkor a Hadügyminisztérium az intézkedést felfüggesztette s a trachomásokat szabadságolta. Ez intézkedésnek az lett a következménye, hogy sok, különben alkalmas védőköteles nem teljesített szolgálatot, sőt a nemzetiségi vidékeken előfordult az is, hogy szándékosan inficiálták szemüket s még többen elhanyagolták gyógyíttatásukat. Mindez arra bírt, hogy mint trachomaügyi kormánybiztos s a háború tartamára kinevezett I. o. m. kir. honvédfőtörzsorvos, javaslatokat tegyek. 1915-ben a trachomás katonáknak munkásosztagokba való beosztást javasoltam a mezőgazdasági munkák elvégzésére. A belügyminiszter e javaslataimat pártolta, mert a mezőgazdasági munkák elvégzése a háború alatt nagy nehézségbe ütközött. A cs. és kir. Hadügyminiszter nem fogadta el, hanem a felülvizsgálat útján szabadságolt összes trachomásokat behívta, akiknek látása tartósan nagy fokban megromlott, elengedték, a többieket katonai kórházakban kezelték,' s amint ragályos jellegük megszűnt, trachomaosztagokba sorozták, s 3 havi kiképzés után, trachoma gyógyításában járatos orvossal, megfelelő felszereléssel a harctérre küldték. A végrehajtásban nagy hiányok mutatkoztak, ragályosok mellett ép szeműeket is az osztagokba soroztak. A kórházakban és osztagokban megrekedtek a trachomások. Magyarországon 8—10 ezer trachomás katona volt állományban, ezek közül 2000 az osztagokban kiképzés alatt, 2000 még kórházi kezelést igénylő s körülbelül 6000 olyan, ki mezei munkára alkalmazható lett volna, ezért újabb előterjesztést tettem, hogy utóbbiak munkaosztagokba soroztassanak, de eredménytelenül. A harctérre küldött osztagokat az álló harcok idején zászlóaljakba, később ezredekbe csoportosították. Ezek állapota igen jó volt, a megejtett szakértői vizsgálat kiderítette, hogy 78% gyógyult volt, 21% még kezelést igényel s 1%-nál kevesebb vált szolgálatképtelenné. A trachomás ezred az olasz harctéren állott s a kedvező helv-