Szemészet, 1939 (75. évfolyam, 1-2. szám)
1939-12-01 / 2. szám
23 A szemészet korszerű művelésére tehát elődöm adta meg az alapot. Erről nem feledkeztem meg akkor sem, amikor a szeretett osztályt gyökeres átalakításnak vetettem alá. A természet törvénye, hogy az elfáradt munkást új erő váltja fel; aztán mi is átadjuk helyünket. Nem azért tettem változtatásokat, hogy a régi meg ne maradjon, hanem hogy minden a magam elgondolását szolgálja. Én is nagyon szeretem osztályomat és minden szegnek helyét gonddal választottam meg. A szemosztály, mint különálló épület, a függetlenségnek és felelősségnek megadja azt a fokát, ami a munkára nézve még hasznos is. A kórházigazgató feltétlen tekintélyének elismerésével a vezetőfőorvos teljesen ura osztályának. A munka minősége, üteme, ellenőrzése tőle függ. Rányomja egyéniségének bélyegét. Akarata mindenben érvényesül, mindenről tud. Legfőbb gondja az osztály jó szellemének fenntartása: mindnyájan a betegekért vagyunk ott, minden beteg egyforma. Nem ismerünk fáradságot, mikor segíteni kell — kivéve, ha legnagyobb figyelmet, pihentséget kívánó és halasztható műtétről vagy véleményadásról van szó. Első a beteg, második a tudományos munka, harmadik a hivatalos rész. A tudománnyal foglalkozás és a hivatalos írásbeli feladatok pontos elvégzése is a betegekért van: több tudást, örömet, fegyelmet merítünk ezekből, újra csak értük. Jó orvosi és ápolószemélyzet is keli a jó munkához. Elhelyezésükért, lakáshoz juttatásukért tett lépéseink megint csak munkánk javára térülnek meg: igyekvő, lélekkel dolgozó háznépet biztosítunk. Mindez gondja is és haszna is a különépület adta önállóságnak. A három kiváló szerzetesnővér és három világi ápolónő eredményeinknek és a betegek megelégedettségének biztosítói. Mint nem változó személyzet, megbecsülhetetlen tapasztalatokkal rendelkeznek. Mikor a különépület jó oldalairól szólok, elismerem, hogy más osztályok látogatása orvosoknak, betegeknek fárasztóbb. Elismerem, hogy egyetlen kórházépület üzeme gazdaságosabb. Két nagy kórtermünk van, egyenként tíz felnőtt- és hat, illetve hét gyermekággyal. Egy kétágyas elkülönítő szobánk, egy háromágyas és két négyágyas különszobánk van. Összesen 46 ágyunk. Az átalakítások során sikerült optikai szobát kapnunk, amely egyúttal a főorvos tükrözője és a betegbemutatások helye is. Ezenkívül a régi tükrözőt két vizsgálóhelyre rendeztük be. Öt éve laboratóriumot és külön irodahelyiséget is kaptunk. A laboratórium főként bakteriológiára szolgál. Üjabban vérsejtsüllyedést is magunk vizsgálunk. Foglalkoztunk további kísérletekkel az élő szem megmintázására: a lencsefüggesztőnek szerepével a retina