Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)
1938-12-01 / 2. szám
1 28 szálvarrat helyett catgut varratot alkalmaztunk. Ezt az esetet is meg lehetett menteni. Nagyobb prolapsus egy esetben volt, szintén a kezdetben használt catgutvarrat korai felszívódásának következtében, amikor a beteg erős nyugtalansága volt a seb megnyílás közvetlen oka. A pupilla erősebben egy esetben húzódott fel, anélkül azonban, hogy ez nagyobb izgalmat, vagy a más esetben rendszerint bekövetkező nyomásfokozódást okozott volna. Egy esetben párnapos operált beteg az operált szemét kezével megütötte, mire a csarnokban vérzés támadt, azonban a scleravarratos seb szilárdsága miatt a seb nem nyílt meg és a szivárványhártya nem esett elő. Az operált 51 eset közül 7 beteg mindkét szemét egyszerre operáltuk. 3 esetben simán, tokosán, sikerült a lencsét eltávolítani, 13 esetben az eltávolítás extracapsularisan történt, az esetek nagyrészében a tok a lencsének a -seben való áthaladásakor szakadt meg. A 13 eset közül 10 esetben a tokot utólagosan, a sebben szakadt esetekben közönséges csípővel, a többi esetben Horváthcsipővel maradéktalanul lehetett eltávolítani. 51 eset közül tehát csak 3 esetben maradt a -szemben tokrészlet, Üvegtestelőesés 5 esetben complicalta a műtétet, amely es-etek közül 3 esetben luxatio, illetve subluxatio miatt, már a sebkészítéskor jelentkezett az üvegtest. Mindezek tekintetbevételével az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a használatban lévő módszereknél biztosabb sebzárást érhetünk -el fent-említett -scleravarrat alkalmazásával, aminek folyománya-képen a műtéti complicatiok is jórészt eliminálódni látszanak. Ha még hozzáveszem azt, hogy a műtét végzése, bár első pillanatra oomplicaltabbnak látszik az eddigi módszereknél, kis gyakorlattal azonban a kezdeti nehézségek könnyen és biztosan legyőzhetők, indokoltnak vehető az ajánlatom, amivel e műtétet kipróbálásra ajánlom.
