Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)
1938-12-01 / 2. szám
7 Mi, akik körülötted voltunk, nemcsak a nagy tudóst, a nagyszerű tanítómestert, az orvosi kar közszeretetben álló tagját gyászoljuk és siratjuk benned, hanem a melegszívű, jóságos embert s atyai jóbarátunkat is. Mert mi, hosszú együttműködésünk alatt, nem a szigorú főnököt és professort ismertük meg benned, hanem a mindent megértő ési megbocsátó jóság emberi megtestesülését, aki résztvettél bajainkban, segítettél rajtunk, aki örültél, ha bármelyikünk kérését teljesíthetted és akinek fájt, ha bárki kérését viszsza kellett utasítanod. Amellett mily csodálatos megértést tanúsítottál emberi gyöngeségeink iránt. Mindezt a sok reánkháramló szeretetet és melegséget sajnos1 neked már mással viszonozni nem tudjuk, mint azzal a szívünk mélyéből jövő fogadalommal, hogy sohasem fogunk Téged elfelejteni. • Blaskovics László, szeretett professzorunk, az Isten veled. Áldott légy még haló porodban is.” Az orvostanhallgató ifjúság utolsó köszönetét Pregun János és Lévay Károly szigorló orvosok hozták. Pregun János: „Szeretett Professor Urunk! Az Orvostanhallgatók Segítő Egyesülete és a medikus ifjúság nevében búcsúzom, akik utoljára hallgattuk szeretett Tanár Urunkat. Nem régen még a Professzor Úrtól tanultuk óvni, gyógyítani az ember féltett kincsét, a szemét. Egyéniségét, szívét beleadta előadásaiba, nemcsak tanított, nevelt is. Példát adott Profeszor Ur küzdeni, dolgozni az emberekért, rajongva szeretett orvostudományunkért az utolsó leheletig. Hányszor fordultunk ügyes-bajos dolgainkban Professzor Úrhoz, ajtaja mindég tárva volt előttünk. Könnyű volt dolgoznunk, mert útmutatást adott, irányt mutatott életünknek. Bátorságot adott és megacélozta erőn két a tudat, hogy mellettünk áll szívével, leikével. Lehanyatlott a kéz, utolsót dobbant a jóságos szív, melyet elrejteni nem lehetett, bárhogy akarta szerénysége. Napsugaras egyénisége fájó veszteség nekünk, de a Professzor nyújtotta példát elfelejteni soha nem tudhat juk. A test elporladhat, szelleme ittmarad közöttünk. Bölcsessége, átadott szellemi öröksége tovább él, tovább folytatására készek vagyunk. Az orvos ágya nincs rózsalevelekre vetve — mondotta Billroth. A meggyógyított emberek hálája, az ifjúság szeretető legyen Professzor Urunknak rózsalevelekre vetett fekhelye. Most mélységes fájdalommal búcsúznunk kell, de mi nem feledhetünk! Szeretett jó Professzorunk, Isten veled!”
