Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)
1938-06-01 / 1. szám
6 amellett szól, hogy az eredményes átültetések száma a technika javításával fokozható. Főképen ezért tartom kívánatosnak, hogy ezt a tárgyat, bár már úgy a Szemorvos Társaságban, mint a budapesti Kir. Orvos Egyesületben bemutattam több tartósan gyógyult esetünket, e helyen is még egyszer röviden ismertessem. Másfelől az is indít e kis közlemény megírására, mert mint bevezető szavaimban említettem, a szemorvosok többsége e kérdésről érzésem szerint pesszimistikusan vélekedik. Mindenekelőtt a műtét menetét ismertetem úgy, ahogy azt mi végezzük. A cocainozott szemen, a szemtekei kötőhártya halántéki fele alá novocaint fecskendezünk és ha a szemhéjterpesztő behelyezésekor a legkisebb feszülést tapasztaljuk, canthotomiát végzünk. Kötőhártyakötény készítése a szemteke halántéki oldala felől. Kötésváltáskor a szemrés feltárása így kevésbbé fenyeget a kötény elmozdulásával, mintha azt felülről húznánk rá a szaruhártyára. Mivel oldalról nem áll rendelkezésre számbavehető áthajlás, az elég vastagon vett kötény csak akkor lesz könnyedén áthúzható a szaruhártya egész felszíne fölött, ha a kötény felszínébe annak szélétől kb. 10 mm-nyire egy kiadós függőleges metszést ejtünk, mely csak a felszínes rétegeken hatol át, de a subconjunctivalis mélyebb rétegeket épen hagyja, így a kötény alapja egy összefüggő, átható nyílás nélküli réteget alkot. Ez természetesen csak akkor sikerül, ha a kötőhártya nem forradásos. Az utóbbi esetben meg kell elégednünk egy lehetőleg széles függőleges híddal, mely majd a transplantatumot a helyén tartja. Csak abban az esetben fordulunk a néhány külföldi szerző által ajánlott s a corneába helyezett keresztöltések által való rögzítéshez, ha e célra conjunctiva egyáltalában nem áll rendelkezésünkre. Az elkészített kötény, vagy híd rögzítéséhez szükséges varratokat előre behelyezzük és egyszer hurkoljuk. A forradásból lehetőleg pontosan középen 3 mm átmérőjű írepánnal vágjuk ki a korongot. Ügyeljünk arra, hogy a körkésen levő biztosító hüvelyből pontosan 1 mm-nyire álljon ki a kés. így az eseteknek túlnyomó részében sikerül elkerülni egyfelől azt, hogy ismételten kelljen felhelyeznünk a trepánt, ami a sebszélek egyenletességének rovására menne, másfelől az a veszedelem sem fenyeget, hogy a kés mélyebbre jut a kelleténél és a szivárványhártyát, vagy a lencsét sérti. Ez a veszedelem különben is inkább akkor fenyeget, ha a korong már egy ponton át van vágva és közben felemeltük a trepánt. Amíg ugyanis a nyugodt kézzel tartott trepánt ki nem emeltük a sebből, a csarnokvíz úgysem ürül ki és ilyen sérülés csak abban az esetben fenyeget, ha az iris és lencse egészen a szaruhártyára fekszik, ami teljes leucoma esetén természetesen nem ritkaság, de az említett
