Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)
1938-12-01 / 2. szám
70 nél sohasem zavarja. Talán remeg a lába, mikor készen van, de amíg dolgozik csak örül, hogy végre ő is operál, önbizalom és liívatottság tölti el, érdeklik a részleteik, nem gondol környezetére,, nem vár nehézségeket. Nem fél attól, hogy fél; sem a főnöke bírálatától. A műtéti félelem olyan kérdés, amit nem old meg az, ha sohasem beszélünk róla. Igaz, hogy minden félelem annál inkább női, minél komolyabban vesszük s a műtéti félelemről sem jó sokat beszélni. De nevelés szempontjából érdemes részletesen foglalkoznunk vele. Félelem annál inkább támad, minél nagyobb az aránytalanság a feladat és a rátermettség, felkészültség között. Tulajdonképpen minden operáló érzi feladatának terhét egész életében, de csak annyiban, hogy az operálás, mint minden komoly feladat, emelkedettebb hangulatot hoz és kíván meg. A legnagyobb szónokok és színészek bevallják, hogy mindig félnek, sőt enélkül nem is remekelnének, nem lehetnének nagyok. Nagy feladat meg nem oldható az idegrendszer felkészülése, fokozott tevékenysége nélkül. Apponyi írja emlékirataiban, hogy mindig „bizonyos belső izgalom fogja el;” ez feltétele sikerének, mert nagyobb teljesítményre sarkalja. Tapasztalás, hogy bonyodalom nem az első nagyobb műtétnél jelentkezik. A harmadik hályogműtét jár üvegtestveszteségg’eL Akkorra rájön a kezdő, hogy vannak veszélyek s ezek mulóan vagy tartósan imponálnak neki; a felelősségérzet aggasztani kezdi. Van, akinek műtéti félelme ciklusos1; rossz korszakban remeg vagy küzdenie kell ellene, máskor nyugodt és nem érti miért van, aki fél attól, ami mindennapi dolga és kenyere. A félelem annál inkább megismétlődhet, minél korábban jelentkezett. Azért szokás a kezdőt, ha már keze ügyességét és állatszemeken végzett műtétéit ismerjük, egészen váratlanul állítani nagyobb feladatok elé. A félelemre való hajlandóság nem összeférhetetlen kiváló operálni tudással, mert legyőzhető és kiváló formát is megenged. A szorongás munka közben megszűnhet. Ez a jobbik eset; az operáló kilátásait, tovább fejlődését nem rontja. Az ilyen belemelegedik a dologba, mint a versenyző. Nem is rossz dolog, ha a műtéti sorrendet úgy állítjuk össze, hogy előbb könnyebb vagy közömbösebb feladatot veszünk sorra. Ennek sikere biztosítja a teljes önbizalmat s legjobb formában fogunk rögtön utána a következő, nehezebbhez. Mindnyájan éreztük a bemelegedésnek olyan fokát, hogy most még hat hályogot tudnánk egyfolytában megoperálni. Ez az érzés sohasem mutatkozik az első műtét előtt.