Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)
1938-12-01 / 2. szám
64 A szemorvosi hivatásról és operálásra nevelésről. Irta: CSAPODY ISTVÁN dr. egyetemi rk. tanár. I. A szemésszé nevelés külön feladata. Hivatásunk külön szabályai. A szemészek tipusa. Hivatásunk örömeire és gondjaira, ritkább eseményeire és tapasztalataira vissza-visszatér gondolatunk; sok minden szóba kerül beszélgetés közben. Szeretjük pályánkat s ha róla szólunk, kartársaknak, tanítványoknak tovább adunk abból a kincsből, amit magunk ugyanígy kaptunk. Szemészi életünk szabályairól, gyakorlatunk titkairól, a szemésszé nevelésről csak keveset olvashatunk. Pedig a mi szakmánk sok tekintetben különleges. Éppen az operálásra tanítás kívánja meg, hogy a jelöltek kiválasztásában, vezetésében más szempontok szerint járjunk el, mint a sebészet. Az általános orvosi nevelés szabályai kötnek bennünket is, de több mindenről külön kell szólani. Erre akarok szerény kisérletet tenni. Arra törekszem, hogy mindent egészen gyakorlati módon tárgyaljak. Csak olyan pályán boldogulunk, csak azt a pályát választottuk helyesen, amely állandó hivatási örömet és továbbnevelődésre ösztönzést ad. A nevelők belső érzelmi alkalmazkodásról beszélnek (Olasz P.). A rátermett fel tudja használni betegei és maga javára azt a feszültséget, amit a legjobb segítés állandó kötelessége okoz, mert kötelességteljesítésében és eredményeiben örömét leli. A felebaráti szeretet kiváló ösztöke, a hivatottat folytonos tanulásra és önnevelésre sarkalja. Már pedig a hivatási munka fokozódó teljesítmények nélkül nem nyújt megelégedettséget. „Nagy gondolatok, jelentős tettek és örömek tesznek boldoggá." (Mőser.) A szemészeti hivatás közelebbi ismeretéhez szükséges, hogy számon vegyük egyéni jó és rossz oldalait s hogy összefoglaljuk hivatásunk megiratlan életszabályait. Ha aztán lennének olyan életrajzírók, akik a szemészek jellemét, érdeklődés-körét, egyéb hajlandóságait, egész természetét is tüzetesen megrajzolnák, mód lenne szemészi tipustan elkészítésére. Nem nehéz észrevenni, hogy a szemészeknek vannak közös vonásaik úgy, mint más szakmák művelőinek is. Van tehát szemészi tipus. Emlékezzünk csak arra, milyen a hangulata egy szemorvostársasági ülésnek, milyen más a belorvosok, szülészek tanácskozása. Milyen érdekes, hogy nálunk éppen szemészek