Szemészet, 1938 (74. évfolyam, 1-2. szám)

1938-12-01 / 2. szám

56 operált an tagon ista tökéletlen forradására, vagy a táplálkozásban megzavart sebvonal elgennyesedésére vezethet, mely hibák a mű­téti sikert teljesen meghiúsíthatnák. A kanosalsági izomnak bemet­szésekkel gyöngítése természetesen nem végleges értékű. Bizonyos idő múlva az izom erejét teljesen visszanyeri, de ekkor már azt an­­tagonista letapadása teljes erősségűvé vált, működése visszatért, sőt a megrövidítés következtében forgatónyomatéka is hathatósan megnövekedett. Klinikánk fennállása óta jóval 200-on felül végeztük Blasko­­vics myektomiáját a kanosalsági izom incisiojával egybekötve. E helyen aztonban cupán 175 esetről óhajtunk beszámolni, ahol a mű­tét évekkel, de legalább is egy évvel ezelőtt történt © így a végső helyzet már kialakultnak tekinthető. Eredményeinket a könnyebb áttekinthetőség kedvéért táblázatban foglaltuk össze, melyek közül az első monocularis convergens kancsalság, a második a strabis­mus convergent alternans, a harmadik pedig a széttérő kancsal­ságnál elért sikereinket mutatja. Megjegyezni óhajtjuk, hogy a műtétek közül igen sokat kezdő operateurök végeztek, kik műtéti tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkeztek, s ennek ellenére az eredmény mégis igen jó, ami a beavatkozás egyszerűségét és jósá­gát bizonyítja. Mint ismeretes, teljes parallelismus az esetek csak egyrészénél érhető el, ami azonban kozmetikai szempontból nem is feltétlenül szükséges. Blaskovics, Kreiker és mások megállapítása szerint a 2—4°-ot kitevő divergentia is teljes sikerként könyvelhető el, mely-I. táblázat. Strab. conv. concom. monocularis. Esetek száma Kancsalsági szög Maradék kancsalság a műtét után Műtét utáni iúleredmény 0 2*5° 6-9° 10*20° 21*30° 2*4" 5*8° 9*15° Eredm. o/o»ban u 10 -20° 4 5 1 _ 1 —-91 52 21-30° 28 8 3 1-8 3 1 90 2? O O ■'f ro 16 6 1--2 i 1 93 8 41-50° 3 2 1 1-1--75 3 51-60° 2 1-­­­­­,00 101 összesen: 53 22 6 2-12 4 ? 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom