Szemészet, 1926 (59. évfolyam, 1. szám)
1926-07-15 / 1. szám
2 lesztéséről lemondanunk. Ha önérzetünk és nemzeti érdekeink azt követelik, hogy mintegy kataszteri számontartást végezzünk a hazai szemészet terén folyó munkáról és ha ezt minden szemészeti közleménynek nyitva álló folyóirattal nem tehetjük: kezdjük meg a múlt és a jelen szemészeti magyar (magyaroktól eredő) irodalom rendszeres összegyűjtését, legalább is összeírását; hiszen szégyen az, hogyha valaki elődeink szakmunkáit akarja megismerni, azokat Hirschberg német könyvében kell fölkeresnie; ha nem tudjuk az üléseinken előadott értekezéseket in extenso közölni magyarul: szerezzük meg azokat onnan, ahol kiadatnak s gyűjtsük össze, hiszen azok dokumentumok! De a haladás és fejlődés első föltétele mégis csak a dolgozás; és ennek a ma, minden nyomorúsága ellenére inkább kedvez, mint a múlt. A munka fészkei, kohói és vezető munkásai megszaporodtak; négy egyetemünk öt tanszéke, egy állami szemkórház, több közkórház szemosztályai adnak kedvező alkalmat a beható, tudományos és áldásos munkára. Én még láttam azt az időt, mikor egyetlenegy ilyen műhely volt a Nagy- Magyarországon, mikor gyógyítható szembajokban kellett, föltétlenül kellett megvakulni, vagy vaknak maradni évente az emberek százainak, mert nem voltak szemorvosok, sőt abban az egy műhelyben is — középkorbeli munka folyt! Ma nekem megadatott látni, félszázad lélekemelő javító törekvései után azt a helyzetet, mikor megvan az alkalom arra, hogy, ha akarjuk, bármely országéval egyenlő értékűvé tehetjük a szemészet magyar színvonalát és bárhová eljuttathatjuk a szemorvosi, szakszerű segítséget. Ennek kell célként előttünk állani. Hat elsőrendű munkahelyünk lesz kevés idő múlva, hol szakunk ifjúsága magát az egészségügyi kultúra teljes készségű és tekintélyű munkásává képezheti! Föl kell használnunk ez alkalmakat; föl kell osztanunk a munkát e több gócpont között; sűrű érintkezésben kell tudomást vennünk egymás életéről, törekvéseiről, s nemes versenyben küzdeni, hogy a hazának, az emberiségnek kik tesznek nagyobb szolgálatot. Nem három ülést kell egy évben tartanunk, hanem többet, rövidebb programmal, több eszmecserével, mint idáig! De nem fejtegetem ezt tovább, csak jelezni akartam azt az érzésemet és másokban is fölkelteni, hogy mi tartozunk többre, magasabbra törekedni annál, mit eddig elértünk. És mint biztató mozzanatot említem meg, hogy utolsó nagygyűlésünk óta a szemészet két üres tanszéke, Szegeden és Debrecenben, két tagtársunk: Ditrói Gábor és Kreiker Aladár kinevezésével betöltetett. Melegen üdvözlöm őket a Szemorvos-Társaság nevében és kívánok nekik magasztos és szép feladatukhoz erőt, egészséget és kitartást. Remélem, hogy az Igazgató-Tanács most tárgyalandó javaslata értelmében sorban megismerhetjük a szemészet mívelésének fő-fészkeit, a vidéki egyetemek szemklinikáit és hogy a két újabban megalkotandó tudományos műhely, melyek közül a debreceni nemsokára új otthonába költözik, méltó társa lesz. a szemészet előbb befejezett pécsi otthonának! Ezek után a közgyűlést megnyitom s titkár urat kérem jelentésének előadására.
