Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)
1919-03-23 / 1. szám
■MflPR a tűk ne essenek le. Most már e fonalaknál fogva is tarthatjuk a kötőhártya sebszélét és folytathatjuk felfelé a felfejtést. Mikor ezzel a tarsus felső széléig értünk, abbahagyjuk a késsel való felfejtést és egyelőre leemeljük a lapoczot, de a rögzítőfonalakat rajtahagyjuk s most a rögzítőfonalakkal felfelé huzatva a tarsust, magunk pedig bal kezünkkel a kötőhártyába öltött fonalakkal lefelé húzva a kötőhártyát, a felfejtést ollóval folytatjuk felfelé, az áthajlási redő felé. Magasra felpraeparálni csak akkor szükséges, ha a kötőhártyából egy részt el kellett távolítani. Ezután következik a tarsus elülső felszínének lefejtése, a mi néhány ollócsapással megvan s a m. levator palp. sup. inának kétoldalt való bemetszése. Ennek megtörténte után előbbi helyzetébe visszaillesztjük a lapoczot. Most a porczot megfordítva, a középső fonalpár tűit átöltjük előbb a tarsus szélén, majd a bőrön, ügyelve az előírt irányban való kiszúrásra, vagyis úgy, hogyha a befordulás nagyfokú volt, a tűk magában a pillaszőrsorban jöjjenek ki, ha nem, akkor is csak kevéssel fölötte. A porcznak alig Vb milliméternyi szélét szoktam csak a varratba venni. Azután hasonlóan járunk el a másik két fonalpárral is. A lapocz és a rögzítőfonalak ezen öltéseknek nincsenek útjában, sőt véleményem szerint megkönnyítik a varratoknak megfelelő helyen való biztos vezetését. A csomózást előbb lazán a rögzített helyzetben végezzük, majd, ha meggyőződtünk róla, hogy minden rendben van, véglegesen a lapocz leemelése után, de még most sem távolítjuk el a rögzítőfonalakat, hanem újra behelyezve a lapoczot, megtekintjük, hogy két-két varrat közt nem tátong-e kötőhártya. Ha igen, úgy ezeken a helyeken is még egy-egy átöltő matráczvarratot helyezhetünk be. Ezután a rögzítő fonalpárok egy-egy fonalát átvágva, kihúzzuk őket. A tarsusporcz sebszélét a varratba belevenni azért szeretem, mert ezzel a porczot a kívánt új helyzetében elmozdíthatatlanul rögzítjük, míg máskülönben csak a két réteg nyomása, illetve feszülése, melyek között fekszik, tartja meg ebben a helyzetben s így az eltolódása visszacsavarodása vagy összezsugorodása nem egészen lehetetlen. Élte lódásnak egy esetét Blaskovics is közli, magam pedig legelső mütéteim egyikénél, melyeket még tarsusvarrat nélkül végeztem, egy öreg nőbetegnél azt észleltem, hogy a porcz néhány hét múlva a szemhéj közepén helyet foglaló csomóvá zsugorodott (vagy csavarodott?) össze. Az ilyen ritka eshetőség ellen mindenesetre a lehető legtöbb biztonságot nyújtja a tarsuson is átöltött varrat, kivéve azt az esetet, ha a kellő összetapadás a varratok benthagyásának ideje alatt (6—8 nap) még nem jött volna létre. Úgy látszik, egészen elvétve ez is előfordul, de csak nagyon öreg egyéneknél. Egy ilyen esetem is volt, ennél meg 2—3 héttel a műtét után is az volt a benyomásom, hogy a tarsusporcz a szemhéj rétegei közt, mint egy zsákban, szabadon volt mozgatható. További sorsáról nincs értesülésem, zsugorodás vagy visszacsavarodás azonban az észlelés ideje alatt nem történt s a szemhéjszál állása is kifogástalan volt. Végül még azt említem meg, hogy a tarsoplastikát egy esetben etetési sérülés folytán történt heges befordulás ellen is végeztem, ugyan- ' olyan jó eredménnyel, mint trachománál. 43
