Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)

1913-03-23 / 1. szám

69 aequatorától kiinduló homályok fellépését észleltem. 2. Kivett lencsét naphthalinozott nyúl vérsavójába téve, a kéregben elszürkülések lépnek fel. Viszont ugyanazon vérsavóból hiába fecskendeztem intravenosusan, semmi elváltozást nem tudtam konstatálni. Ez különben érthető is és Igersheimer-rel együtt azt hiszem, hogy a befecskendezett néhány köb­­centiméter savó valószínűleg nem tartalmazhatott annyit amaz ismeret­len lencse- és retinaméregből, a mennyi kimutatható elváltozások elő­idézésére elegendő lett volna. Sem ez az utóbbi kísérlet, sem az a-naphthollal és más naphtha­­lin-derivatumokkal végzett negativ kísérletek nem bizonyítják még annak a feltevésnek hibás voltát, hogy a lencsehomályok és egyéb elválto­zások előidézésében a naphthalin valamely további ismeretlen szárma­zékának mégis része lehet. Azt hiszem azt mondhatjuk, hogy a gyomorba vitt naphthalin nyomán kifejlődő szembeli elváltozásokat, elsősorban a lencse elszürkü­­lését, a véráramba jutó és a lencsére és retinára mérgező hatású anyag idézheti elő. Ez valószínűleg a naphthalinnak valamely derivatuma. Más­felől ez az anyag a szervezet általános megbetegedését is okozza, a melynek következtében bizonyos anyagcsere-termékek kóros mennyi­ségben halmozódhatnak fel a véráramban. Ezek a kisebb mennyiségben normális viszonyok között is jelenlevő anyagcsere-termékek felszapo­rodva szintén káros hatást fejthetnek ki a lencsére és a retinára. VI. A vizelet ammoniak-tartalma hályogosoknál és nem hályogosoknál. Az előbbi fejezet végén említett feltevést igen valószínűvé teszik Kuwabara kísérletei, a melyek különböző mérgeknek a lencsére gyako­rolt hatására vonakoznak. Ezekből a kísérletekből a következő tűnik ki: „már a normális emberi szervezetben olyan anyagcseretermékek vannak jelen, melyek, mint például az ammonium-karbamat és karbonát, igen nagy hígításban is képesek a lencsébe bejutni és azt megtámadni. Éppen így lelünk diabetesnél vagy más anyagcsere-bántalomnál olyan anyagokat, melyek a lencsére hasonló módon hatnak, pl. acet­­eczetsav, oxyvajsav hasonló savak ammoniumsói stb.“ Ebből a következtetésből kiindulva kezdte vizsgálni a hályogosok vizeletének ammoniak-tartalmát. Úgy gondolkozott ugyanis, hogy a nor­mális viszonyok között is előforduló, lencse-méregnek tekinthető anya­gok között az organikus savak ammoniumsói azok, melyek esetleg fokozottabb mennyiségben tartatnak vissza a szervezetben. Előző kísérletei azt mutatták, hogy éppen az ammonium-karbamat az, a mely az állati lencsét már 1:10.000 oldatban is megtámadja; ha ez vagy a lencsét szintén nagy hígításban megtámadó ammonium­­karbonat okozza a szürke hályogot, úgy a hályogosok vére több NH3-ot tartalmaz, mint a nem hályogosoké vagy pedig azok sugártest-hámja inkább átengedi a krystalloid anyagokat, mint emezeké. Kilencz hályögos vizeletét vizsgálta meg, összehasonlította négy nem hályogos vizeletével s azt lelte, hogy a hályogosok vizelete fel­tűnően kevesebb ammóniákat tartalmaz, mint a nem hályogosoké. Egyrészt meglepett ez a feltűnő eredmény (a mit különben Takamura

Next

/
Oldalképek
Tartalom