Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
210 szemészetből először is az optikai részt, a fénytörés és alkalmazkodás tanát tárgyalta, hallgatójának az óra végén ugyanaz az érzése volt, mint mikor a mennyiségtan tanítója a számokkal teleirt tábla aljára odailleszti a biztonságában büszke három betűt: Q. E. D. = quod erat demonstrandum. Tehát ő nemcsak jó előadó volt, de tökéletes tanító is, ki sohasem a hatás végett, sem ismereteinek vagy egyéni gondolatbőségének mutogatása kedvéért nem tett kitéréseket, szellemes megjegyzéseket és került mindent, a mi hallgatójának elméjében zavarta, módosította, vagy homályosította volna a magyarázatából keletkezett képzet tiszta vonalait. A fensőbbségnek és befejezettségnek benyomása, melyet előadásával tett ránk, még fokozódott, mikor operálni láttuk. Hiszen jól tudtuk, hogy mi az ő biztonságát, gyorsaságát, nyugalmát, műtétéi lefolyását és sikerét nem mérlegelhettük, máséhoz nem is hasonlíthatuk, abban az időben jó operáló szemésze hazánknak alig volt, s a ki volt, mi azt sem ismerhettük. De az ő működését önmagában is lehetett csodálni s az az érzés, mely engem első hályogműtétei látásakor elfogott és lelkesített, nem szűnt meg soha később, azok alatt az évek alatt sem, melyeket mellette tölthettem. Az ő kezének megbízhatósága, mütételének technikai tökéletessége, állandó, megzavarhatlan nyugodtsága előttem akkor is legelső rendű maradt, mikor Németország és Francziaország azon időbeli első operáló szemészeinek keze-munkáját megismertem, mikor Arit, Sattler, Rothmund, Beckei, Manz, Wecker, Panas, Warlomont, Lebrun és mások működését, klinikai munkáját és eredményeit az övéivel összehasonlíthattam. Most visszagondolva erre a régi időre, már jól értem, hogy az ő nagy előnyei csak egy részben származnak egyéni sajátosságokból, hogy azok nagy részben a hosszú klinikai gyakorlat, a nagy és mélyreható iskolázottság következései voltak. Ebből származott a műtétek választása, szükségük megállapítása körül követett gondos eljárása, ebből a műtéti eljárások részleteiről, a használandó műszerekről, minden ide tartozó mozzanatról való pontos, megokolt előleges számadása is. Ez a jó iskolát mutatta, melyből származott. A többi, és az még mindig sokra megy, egyéni sajátja volt; és mindezt, a mindig fejlődő tudós és orvos szaporodó önállóságával tökéletesítve, míg testi ereje és egészsége megengedte, meg is tartotta. Abban a mai fogalmak szerint szörnyen kezdetleges, de az akkoriak szerint is szegényes helyzetben Schulek, ki Arit és Graefe nagyforgalmú intézeteihez volt szokva, az elégedetlenségnek semmi jelét sem mutatta. Ő feladatát éppen olyan magasra tartotta, mintha száz hallgatója s ugyanannyi betegágya, meg 4—5 segéde lett volna. Nem tudom, mert erről sohasem beszéltünk egymással, de bizonyosnak tartom, hogy a kolozsvári szemklinika megalapítását, forgalmának az egyedül alkalmas eszközzel: a lelkiismeretes munka el nem maradható sikereivel való fellendítését igen komoly és nemzeti szempontból fontos munkának tekintette. Ő minden dolgát, az egyetemi tanár munkájának minden vonatkozását komolyan vette; erről mindjárt említek egy pár adatot. Működése természetesen igen kisszerű és korlátozott lehetett. Hiszen a szemklinika újonnan alakult abból a néhány ágyból, mely addig csak névleg volt, mint szemészeti osztály a sebészet tanárának rendelkezésére bocsátva s a 24-re szaporított ágyak beállítására, felszerelésére, 1
