Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
199 A fekvőbeteg a herpes zoster ophthalmicusnál szokottabb megjelenésű szaruhártyafekélyben szenvedett. Idősebb — 73 éves — egyén vidékről jött a kórházba, azzal, hogy a bal szeme két hét óta fáj. A homlok bal oldalán, élesen a középvonalig, a typíkus, pörkkel fedett bőrfekélyek csoportokban voltak elhelyezve. A szemhéj bőre oedemás, de érintetlen maradt. A szaruhártyán a kisérő tünetekkel (conjunctivalis vörösség, ciliaris injectio) a belső szél közelében kis lencsényi fekély volt. A cornea érzékenysége kissé megcsökkent, a pupilla atropintól gyorsan, egyenletesen kitágult. Egy heti kezelésre (meleg borogatás, atropin, kötés, belsőleg natrium salicylicum) annyira javult, hogy kórházban tartózkodni tovább semmi áron nem akart. A másik három herpes zoster-eset azért érdekesebb, mert ezeknél az uvealis tractus mellső része volt gyuladásban. A herpes is sokkal súlyosabb volt, rendkívüli neuralgiával, nagyobb kiterjedésű bőreruptiókkal, melyek, egész necrotikus fekélyekké lettek. A szemen pedig többé-kevésbé súlyos iridocyclitis támadt. A legsúlyosabb esetben hat hónap óta még nincs teljesen rendben a szem, míg a másik kettőkét hónap alatt meggyógyult, a pupilla szabad lett. A súlyosabb esetnél még a cornea hátulsó lapja ma is telve praecipitatummal, a pupilla tág ugyan, de sok helyen le van tapadva. A tensio kissé alacsonyabb. A látás 2 sorral kevesebb, mint a másik szemen. A homlok bőrén levő fekélyek begyógyultak a szokott hegesedések hátrahagyásával, de a bőr érzékenysége tapintásra csökkent, inkább spontán fájások vannak benne időnként. Különben is a kínzó neuralgia csillapítása volt a legnehezebb kérdés és ebben az esetben a pantopon bizonyult nagyon jónak. Ritkán előforduló és igy említést érdemlő eset volt még az osztályomon kétoldali ophthalmia metastatica. A Szepességről 7 éves kis leányt hozott az édesanyja 1912 aug. 17.-én osztályomra azzal, hogy súlyos betegségében, melyet kezelő orvosai agyhártyagyuladásnak mondottak, látását is elvesztette mindkét szemén. Betegsége 9 hét előtt hirtelen támadt magas lázzal, görcsökkel, önkívülettel. A betegség 8. napján kezdett fogyni a látása is a nélkül, hogy a szemei külsőleg valamely feltűnőbb változást mutattak volna. Betegségében két hét óta némi javulás mutatkozik, azért a kezelőorvos tanácsára Budapestre hozták. Ez a javulás csak annyi, hogy 4—5 napos szünetek vannak az ismétlődő, szintén 4—5 napos rosszullét között s minden roham után a látása is csökkenést mutat. Ilyen rohamban, melyből egyet megfigyeltünk, a magas láz (39'5°), főfájás, hányás, fokozott reflex, tarkómerevség, fokozott érzékenység voltak a főtünetek. Négy nap után múlott a rosszullét, javult a közérzés, subfebrilis lett, étvágya jelentkezett és az ágyból is felkelt. A 10. napon, egy másik roham kezdetén, therapeutikus és diagnostikus czélból lumbalpunctiót végeztünk rajta és bár a cerebrospinalis folyadékban coccusokat nem sikerült találni, de a punctio a betegre hihetetlenül jól hatott, több rohama nem jelentkezett, láza elmúlt, étvágya megjött és szeptember 5.-én hazabocsájtottuk. A szemeken a következő tünetek voltak. A szemtekék halványak, corneák tiszták, az irisek kissé fénytelenek, a pupillák közepesek, szabálytalanok, sok helyen lenőttek. A tiszta lencse mögött a bal szemben
