Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
17 tudjuk, hogy más ártalmak, nevezetesen mérgezések (alkohol, nikotin) és általános idegbetegségek (sklerosis multiplex) avagy egyéb szervezeti bajok (lues) is okozhatnak — kezdetben sokszor csak féloldali — neuritis retrobulbarist. Mégis, ha negativ orrlelet mellett az explorativ műtét után javul vagy gyógyul a látóideggyuladás, valamilyen összefüggést fel kell vennünk és azt hiszem, hogy bizonyos, közelebbről meg nem határozható vérkeringési zavaroknak kiegyenlítődése, mely a műtét után bekövetkezik, fogadható el az ilyen esetek megmagyarázására. Míg Fuchs1 és Birch-Hirschfeld'1 2 szerint a centrális színscotoma képezi a neuritis retrobulbaris legkoraibb tünetét és saját észleleteink alapján e tételt megerősíthetjük, a mennyiben majdnem minden kétségtelen rhinogen neuritis retrobulbarisná! a centrális színscotomák kimutathatók voltak, addig újabban J. van der Hoeve3 4 5 azt találta, hogy a hátulsó melléküregek gyuladásaival kapcsolatosan fellépő neuritis retrobulbarisnál egy még korábban fellépő tünet jelzi a veszedelmet, t. i. a vakfolt kóros megnagyobbodása, mely még a centrális színscotoma előtt kimutatható és van der Hoeve ezt tekinti a rhinogen neuritis retrobulbaris legkoraibb tünetének. Van der Hoeve nyomán főként de Kleijn4 foglalkozott ily irányú vizsgálatokkal és szerinte egészen határozottan észlelhető a rhinogen neuritis retrobulbarisnál a vakfoltnak ezen megnagyobbodása, kezdetben csak színekre vonatkozólag, de csakhamar a fehér színt illetőleg is, még mielőtt a látóélesség avagy a látótér szenvedett volna. De Kleijn szerint a vakfolt ezen megnagyobbodása a legállandóbb tünete a rhinogen neuritis retrobulbarisnak és a hátulsó melléküregek kiöblítése avagy megnyitása után a vakfolt ismét normális nagyságát nyerte vissza. Legújabban E. Rubel5 is hasonló tapasztalatokról számol be. Ezen szerzők szerint a centrális színscotoma már egy másodfokú, súlyosabb tünete volna a rhinogen neuritis retrobulbarisnak, míg a vakfolt megnagyobbodása épen jelzi a kezdődő látóidegbántalmat. Nem végeztünk eddig ily irányú vizsgálatokat és a kérdés még egyáltalában nincs eldöntve abban az irányban, a hogyan azt J. van der Hoeve és de Kleijn állítják. Azonban minden esetre komoly felülvizsgálást érdemel, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a sokszor homályos eredetű neuritis retrobulbaris okát a bajnak egy igen korai stádiumában kiderítsük. Nem lehet azonban kétséges az első csoportba tartozó esetek nasalis eredete és eddigi tapasztalatainkat néhány újabb typikus eset közlésével kiegészíthetem. 1 E. Fuchs: Lehrbuch d. Augenheilk. Wien u. Leipzig, 1907. 2 A. Birch-Hirschfeld-. Beitr. z. Kenntnis der Sehnervenerkrank. etc. Graefe’s Arch. f. Ophih LXV. 1907. 5 J. van der Hoeve: Sehnervenerkrank. bei Erkrank, d. hinteren Nebenhöhlen d. Nase. Arch. f. Augenheilk Bd. LX1V. H. 1. (1909) és Vergrösserung des blinden Fleckes, ein Frühsymptom etc Archiv f. Augenheilk. Bd. LXVII. (1910). 4 de Kleijn: Archiv f. Ophthalm. Bd. 75. (1910) és Archiv f. Ophthalm. Bd. 79. (1911). 5 E. Rubel: Vergrösserung d. blinden Fleckes etc. Klin. Monatsblätter für Augenheilk., 1912, Augustheft. 2
