Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
165 A disznó canalis hyaloideusa a látóidegfőtői a lencse hátulsó convexitásához húzódik és Bribach szerint a lencsét oly ponton éri el, mely a hátulsó lencsepólus és a lencse nasalis széle közötti távolság közepére esik. Schaaff ezt a pontot a lencse hátulsó domborulata nasalis és középső harmadának határára teszi. Én úgy találom, hogy a csatorna a lencsét a hátulsó pólushoz még valamivel közelebb éri el, mint a hogy azt Schaaff mondja. Útját a csatorna nem mindig egyenes irányban teszi meg. Ez iránytól igen gyakran már a látóidegfő előtt eltér. Olykor valósággal S alakban görbül. Az eltérés kisebb-nagyobb fokot érhet el, de igen erősnek sohasem mondható. Ily eltérés különben nemcsak a nasalis vagy temporalis, de minden irányban lehet. Hogy itt azonban nincs kizárva az, hogy a rögzítő szerek hatása is belejátszhat esetleg a kép kialakulásába, azt nem szabad teljesen figyelmen kívül hagynunk. Mint a szövegképen látható, a csatorna nem foglalja el eredésének helyéül az egész látóidegfő felszínét, melynek átmérője a 2 mm.-t is meghaladja. A látóidegfő felszínétől előre felé haladva a canalis falai ívben férnek szét, úgy hogy 15 mm.-nyi futás után a csatorna átmérője mintegy 0 5—1 mm.-nyivel megnövekedve eléri a 2—25 mm.-t. Ezt a nagy átmérőt a csatorna azonban nem tartja meg, hanem a mint elérte, szűkülni kezd. Ez a szűkülés eleinte rohamos, majd pedig a papilla és lencse közötti távolság felétől előrefelé lassú. E ponttól előre a canalis átmérője igen gyakran hosszabb távolságon egyenlőnek mondható. Az átmérő azonban nem változatlan egész a lencséig, mert alig hogy a csatorna a lencsét mintegy 2 mm.-nyire megközelítette, ismét tágulni kezd, falai eleinte egyenes vonalban, végül pedig ívben térnek szét, úgy hogy mire a csatorna a lencsét elérte, tágassága a 2 mm.-t is meghaladja. Pontosan a számadatokat megadni a méretek ingadozása miatt lehetetlen, és így, ha az említett legkisebb átmérőt 08 mm.-re teszszük, csak az esetek nagyobbik részéről beszélünk. Tehát az üvegtestcsatorna a látóidegfőn egy tágas ampullaris részszel kezdődik. Ez ampulla idoma azonban legkevésbé sem részarányos, alakja igen különböző lehet. Ez különösen akkor tűnik jól szemünkbe, ha oly metszetet teszünk tanulmány tárgyává, melyet a vízszintes síkban a látóidegfő útbaejtésével ejtettünk. Legtöbbször a nasalis fal domborúbb, mint a temporalis, mely esetleg egyenes, sőt olykor kissé homorú is lehet. A canalis hyaloideus külön falazattal van a környezetétől elválasztva. Ezt különben már Stilling, Schaaff és Bribach vizsgálatai is valószínűvé tették azon tény megállapítása által, hogy a canalis hyaloideus önállóan injiciálható a nélkül, hogy belőle az injiciáló folyadék az üvegtest többi részeibe átmenne. Az üvegtestcsatorna falazata azon hártyákhoz tartozik, melyeket a német „Verdichtungsmembran“ szóval jelöl, melyeket az üvegtest a czél érdekében több helyütt produkál. Ily hasonló képződmény például a zonulával határos „vordere Verdichtungsmembran“. E hártyáknak a fibrillumok mellett főalkotórésze a rostközti anyag, a mely e helyen sokkal inkább nevezhető ragasztóanyagnak, mint humor vitreusnak. Ez a ragasztó anyag, mely a rögzítéskor összefüggő réteg alakjában csapódik le, meglehetős sötétre festődik, úgy hogy nem tudjuk megítélni, hogy benne mi történik a rostokkal. E hártyákban legtöbbször még az
