Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
162 lehet és így esetleges, rokon természetű megfigyelésekre hivatkoznom nem lehet, de úgy vélem, hogy midőn mostanában a glioma keletkezésének kérdésébe, kapcsolatban a rosettakérdéssel, fejlődéstani vizsgálatokkal óhajtanak a szerzők bevilágítani, a jelen, kifejezetten tanulságos esetet demonstrálni kötelességem, mert a kórszövettani kép rendkívüliségétől eltekintve, bizonyságát képezi annak, hogy a glioma keletkezésében nem tartja magát egy sejtréteghez, hanem ezen daganat sejtanyaga többféle elemekből tevődhet össze, tehát nem egyöntetüleg felépített daganat. A mennyiben a glioma keletkezése — a mi alig kétséges — fejlődéstani alapokon magyarázható és a mennyiben ily természetű, a kérdés eldöntésére alkalmas, foetalis vagy igen korai anyag állana rendelkezésre, bizonyára a fenti tételnek positiv alapját meg is lehetne találni. Közlemény a budapesti kir. rnagy. tud.-egyet. I. sz. anatómiai intézetből. (Igazgató: Lenhossék Mihály tanár.) A disznó canalis hyaloideusa. Irta: Szent-Györgyi Albert. Az a felfedezés, hogy az emlősök embryójának üvegtestében egy csatorna húzódik a látóidegfőtől a lencse hátulsó felszínéig, már a múlt század elejéről ered (Cloquet 1818). Arra nézve azonban, hogy a kifejlődött állat szemében ily képződmény van-e jelen, egész a 60-as évek végéig semmiféle biztos adatot nem találunk. Azon szerzők, a kik az üvegtesttel foglalkoztak, mint pl. Hannover, inkább látszottak azt a nézetet elfogadni, hogy a Cloquet által leírt csatorna csupán embryonalis képződmény, a mely a születés után nyomtalanul eltűnik. Így, bár tudvalevő volt, hogy az embryo szemében ilyen csatorna van jelen, kifejlődött állatok szemében a csatorna teljesen önálló felfedezésre várt. Hogy ez a csatorna megvan a kifejlődött szemben is, az Stilling I. vizsgálatai alapján lett ismeretessé. Miután Stilling 1868-ban egy rövidebb dolgozatban1 a csatorna állandó előfordulásáról értesített, egy évvel később, 1869-ben közzétett dolgozatában2 részletes leírását adta a canalisnak emberen, disznón, tengeri nyúlon, lovon, szarvason, bárányon, ürün, macskán és őzön. Stilling inventiosus vizsgálati módszerének alkmazásával oly pontos és kimerítő képét adta a canalis hyaloideusnak, hogy annak létezésében sokáig senki sem kételkedett. Stilling eljárása abból állott, hogy egy a nyaktilóhoz hasonló gépezettel a szemet egyenlítői síkjában felezve, a metszési felületre karmint vagy berlini kéket cseppentett. Ekkor azt tapasztalta, hogy míg az üvegtest legtöbb részébe a festék csak igen nehezen hatolt be, egy, a középpont felé fekvő, a látóidegfőtől a lencse felé menő oszlopszerű részlet szinte pillanatszerűleg megtelt festékkel. Ez oszlopszerű részlet 1 Stilling J.: Zur Theorie des Glaucoms. Graefe’s Arch. f. Ophthalmol. Bd. 14. 1868, pg. 259. s Stilling J.: Eine Studie über den Bau des Glaskörpers. Graefe’s Arch. Bd. 15. 1869, pg. 300.
