Szemészet, 1912 (49. évfolyam, 1-4. szám)
1912-05-19 / 1-2. szám
4 sítják a baj ragályosságáról. 6. A trachomás betegek gyógyítása járólag és kórházban ingyenes. A ministerium haladéktalanul hozzálátott a programm megvalósításához s már néhány év múlva a porosz képviselőház elé terjeszthette jelentését, melyben 40 cursuson 700 orvos kiképzéséről számolhatott be, Königsbergben és Greifswaldban az egyetemi szemklinikákhoz trachoma-osztályokat építettek s a ragályos betegségek ellen hozott törvény intézkedései keretébe a trachomát is belevonták s a példás porosz közigazgatást a védekezési eljárásra felhasználták. A magyarországi viszonyokat is a helyszínén tanulmányoztam, de igen értékes adatokat találtam Imre József előadásában, melyet a budapesti királyi orvosegyesületben 1893. évben tartott, úgyszintén Hoor Károly tanártársam dolgozatában, melyben a XVII. helyőrségi kórházban szerzett tapasztalatairól számol be. Mindezek számbavételével tettem közzé 1903. év őszén azon alapelveket, melyek szemmeltartásával a trachomaellenes védekezés szervezését czélszerűnek tartottam. A programm végrehajtása nem oly lépésben történt ugyan, mint a hogy azt az ügy érdekében óhajtottam volna, de mégis megindult. A ministeriumban kezdetben Bassa Ignácz dr. közegészségügyi felügyelő, Feuer tanár tanítványa referálta a trachomaügyeket, s a legnagyobb készséggel és buzgósággal támogatta törekvésemet. 1906. év óta Scholtz Kornél dr. egyetemi magántanár, közegészségi felügyelő a trachomaügy referense. 12 évi szemklinikái szolgálata alatt az állás betöltésére a legmagasabb qualificatiót megszerezte, mint szakiró külföldön is ismert tekintély; administrativ talentumának máris sok üdvös intézkedés kezdeményezése köszönhető. * * * Javaslataim közül legelőbb az valósult meg, hogy Tisza István gróf ministerelnök úr 1904. év január hó 20.-án a két évtized alatt felhalmozott trachoma-rendeletekből 18-at hatályon kívül helyezett s az egész szolgálatot egyszerűbbé s kivihetőbbé tette. A rendelet első fejezete a trachomás betegek bejelentését, nyilvántartását, az időszaki szemvizsgálatokat s a jelentéseket szabályozza. A második fejezet az óvóintézkedéseket írja elő és pedig a tanulók , a munkásokkal s katonasággal szemben, valamint vasúti szállítások alkalmával. A harmadik fejezet a betegek járólagos és kórházi gyógyításával foglalkozik s a trachomatanfolyamokról intézkedik. A rendelethez a trachoma népszerű ismertetése van csatolva, melyet a hazai nyelvekre lefordítva külön is nagy számban szétosztottak. A programm egyik leglényegesebb pontja szemkórházak és szemosztályok létesítése, melyek hivatása egyrészt a trachoma kórházi gyógyítását teljesíteni, de a melyeknek egyszersmind azt a szerepet is szántam, hogy egy-egy kerület trachomaügyének központjai legyenek. A dolog természetében rejlik, hogy e javaslatom megvalósítása csak fokonként történhetett, de örömmel konstatálhatom, hogy ez irányban a lefolyt évtized alatt sok történt. Budapesten 112 ágyas, Szegeden és Brassóban egyenként 100 ágyas, Perlakon 45 ágyas állami szemkórház létesült. Nagyváradon, Miskolczon,