Szemészet, 1912 (49. évfolyam, 1-4. szám)
1912-05-19 / 1-2. szám
Adatok az alkalmazkodás tanához. Imre József dr., egyetemi tanártól. II. Az alkalmazkodás csökkenése az életkorral. 13 A közelpont évről-évre távolabb esik a szemtől, az alkalmazkodás optikai értéke az élet folyamában csökken; Donders óta egyik alaptétele a természetnek, hogy ez a fogyatkozás „bámulatosan szabályos és egyenletes“ és ha vannak is eltérések az alkalmazkodó munka értékében, optikai eredményében (az „alkalmazkodási szélességben“), kiváltképpen a szem fénytörési állapota szerint ezek igen csekélyek. Mindnyájan abban a nézetben voltunk sokáig, a legutóbbi időig, hogy a közellátás viszonyaiból, az alkalmazkodás erejéből, elég pontosan meghatározhatjuk azok életkorát, kiknek távolpontját jól ismerjük. Nagyon meglepőnek találom, hogy Donders mintája a legutóbbi időkig, soha sem volt részletes ellenőrzés tárgya és sohasem volt tudtommal elismerve abban az irányban, hogy azok az ötévi kor-szakaszokra kiszámított közepes számok, az egyes kor-csoportokra érvényes alkalmazkodási értékek minő egyes adatokból származtak s mennyiben tekinthetők az illető csoportokba tartozó egyének alkalmazkodó erejének hiteles mértékéül ? Nemcsak a szem életének alapos ismeretéhez szükséges, de gyakorlatilag is fontos az orvosra nézve, határozottan tudni azt, hogy valamely szem, melynek működő képességére panasz van, ennek a fontos feladatnak, a közellátásnak teljesítésére miért nem alkalmas, azért-e, mert alkalmazkodó izma gyenge, vagy azért, mert a szemmozgató ideg illető ágai, vagy a központi dúczsejtek betegek, vagy mert az alkalmazkodásban passiv szerepet viselő részek hibásak ? Ennek a megítélésében jelenleg nincs más segítségünk, mint az egész művelet eredményeinek (az alkalmazkodás értékének, a közelpontnak) meghatározása s az illető részek tárgyilagos megvizsgálása. De hogy a közelpont helyéből, annak esetleg a Donders adatainál csekélyebb értékéből az alkalmazkodó készülék activ részének baját, gyengülését következtethessük, nemcsak középértékeket kell ismernünk, hanem okvetlenül tájékozva kell lennünk az azonos életkorban levőknél előforduló, a szem kórváltozásai nélkül is észlelhető, valóságos értékeket, azok legnagyobb és legkisebb mértékeit, vagyis azt a latitude-öt illetőleg, melynek határain belül az alkalmazkodás még nem tekinthető kórosnak. Az ötéves csoportokra nézve megállapított értékek nem elégíthetnek ki bennünket. Még a középértéknél alacsonyabbakra rámondhatnánk, hogy azok oka az alkalmazkodó izom gyengesége (a mi sajnálatosan ellenkeznék aztán az illető izom fel nem használt erőtartalékát illető újabb felfogással) — de mit gondolunk akkor, ha a kétségen kívül megállapított alkalmazkodási érték nagyobb számú dioptriával több, mint az illető kort megillető közepes szám ? Éppen a közepesnél jóval magasabb értékek kényszerítettek rá már évekkel ezelőtt, hogy kételkedjem az alkalmazkodás fogyatkozásának abban a nagyon szabályos, nagyon egyenletes rendjében, melyet mindnyájan vallottunk s adták azt a gondolatot, hogy az elképzelt szabály alól legalább is számos kivételnek kell előfordulni; de mihelyt kivételeket találtunk, megvan a jogunk arra, hogy (Donders és mások nagy érdemeinek érintetlen tiszteletével) a sokáig érvényes szabályt ellenőrzés alá vessük. Tulajdonképpen nem is gondoltam arra, hogy a középértékek ne vol
