Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-12-10 / 3-4. szám
123 esetben, hogy nem ülnek a csomók a lazább episcleralis szövetben, hanem a sclera feszes rostjai borítják őket. Csipeszszel megfogni a csomót egyáltalán nem lehetett. A scleralis kütegek feszülésének megszüntetését és a csomók tartalmának felszabadítását czélozván az egyik esetben, hol kisebb volt a csomó, 3, a nagyobb csomóba pedig 4 körülbelül 3 milliméter hosszúságú bemetszést végeztem lándzsával 1 milliméternyi távolban és párhuzamosan egymással meridionalis irányban. A kis nyílások a bemetszés után tátongókká lettek. Mindkét esetben megkíséreltem éles kanállal esetleges szétesett részeket eltávolítani, de eredménytelenül. Kötőhártyavarrat alkalmazása nélkül a szemet kötés alá helyeztem. Másnapra a csomó helye mindkét esetben teljesen ellapult volt, a különben sem nagy izgalmi tünetek teljesen megszűntek. Újabb kitörést egyiknél sem észleltem az elmúlt 5 hónap óta. Távol áll tőlem a recidivák kimaradását ezen beavatkozásnak tulajdonítani, inkább accidentalisnak kell tekinteni, de nem szenved kétséget, hogy az adott 2 esetben ezen eljárással olyan scleralis csomót sikerült eltüntetnem, a melyet hiába kezeltem több héten át a szokott mód szerint. A episcleritis, illetőleg a scleritis ilyen irányú orvoslásáról az irodalomban már 1878-ban történik említés. Adamük1 az episcleritis hosszadalmas kezelésének megrövidítésére bármilyen eredetű scleritisnél incisiókat ajánl. Ezen bemetszéseket a corneo-scleralis határral párhuzamosan elég mélyen, a sclera gyuladásos lemezein keresztül végezte. Eseteiben már másnapra az izgalmi tünetek elmúltak és a duzzadás felére csökkent. Három-négy nap múlva a szóban forgó kórfolyamat minden más kezelés mellőzésével már teljesen lezajlott. Recidivák e kezelés daczára is jelentkeztek. Wicherkiewicz1 2 két évvel később referál tapasztalatairól, a melyeket a következőkben foglal össze: „Az acut és subacut alaknál, a hol a sclerán és a sclerában haladó vérerek kisebb-nagyobb teltségéről van szó és a szövetek csak kis mértékben lapultak, az Adamük-féle bemetszések elegendők, a hol azonban az ínhártya szövetében képződött plastikus izzadmánynyal, valamint a scleralis szövet megvastagodásávíil, hypertrophiájávai, esetleg szétesésével van dolgunk, ott a kikanalazástól több eredmény várható.“ Ezen eljárásokat az idők folyamán részben elfeledték, részben bizonyos aggályok miatt nem alkalmazták. Ezen aggályok abban állanának, hogy a sclera incisiója, illetőleg scarificatiója a scleralis staphyloma képződését elősegítené. Saját tapasztalataimra e téren nem hivatkozhatok, mert eseteimben tömör scleralis csomókról volt szó az ínhártya lemezeinek jelentékenyebb ellágyulása nélkül és talán staphylomaképződéshez nem vezetett volna a folyamat akkor sem, ha sebészi módon nem avatkoztam volna be, de azért nem zárkózhatom el azon nézet kifejtése elől, hogy ezen aggályokat nem lehet eléggé megokoltaknak tekinteni. Ha a szemre végzetessé válható körülírt körfolyamatot módunkban áll néhány nap alatt eltüntetni és ezáltal biztosítjuk a még fel nem lazult, szét nem esett scleralis rostok existentiáját, nézetem szerint kórtanilag helyesebben járunk el, még akkor is, ha a sclera szövetével majdnem homolog néhány vonalszerű forradásos szövetet iktatunk be művileg a sclerarostok közé, mintha 1 E. Adamük: Zur Therapie der Episcleritis. Zentralbl. f. Aug. 1878, 209. old. 2 B. Wicherkiewicz: Zur operativen Behandlung der Scleritis. Zentralbl. f. Aug. 1880, 309. old.
