Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-07-16 / 2. szám
110 átvágjuk a tömlő hátulsó falát is. Most a könyorrvezetéket is teljesen átvágjuk ollóval és a könytömlőnek így körülvágott darabját eltávolítjuk. Ezután kiveszszük a sebtárót és az alsó könycsövecsen kúpos kutatót tolunk a könycsontig, hogy megítélhessük, vájjon hol nyílik a könycsövecs a tömlő falába. Ezzel megláthatjuk azt is, hogy a tömlőnek mekkora darabja maradt meg. Ha ez még mindig nagy, kivágunk belőle annyit, hogy mintegy 5—6 mm. átmérőjű darab maradjon csak a tömlő falából, melynek közepén nyílik a könycsövecs. A könytömlőnek ilyen elkészítése után végezzük a csont vésését, Totihoz egészen hasonló módon. A vésést 3 mm.-rel a könytömlőgödör első élétől medialisan kezdjük és eltávolítjuk a könycsontnak egészen a hátsó éléig terjedő részét. Most ugyanakkora nyílást vágunk késsel az orr nyálkahártyájába. Az orr felől betolt kutatóval könnyen meggyőződhetünk, hogy a nyílás elég nagy-e. Körülbelül fillérnyi terjedelmű nyílásra kell törekednünk. Ha a csont vésésekor az első rostasejtet megnyitottuk, ezt is eltávolítjuk, ha pedig a nyílásba az orr középső kagylója mered, ezt szintén elölről csonkíthatjuk meg, hogy a könylevezetést ne gátolhassa. Végül három csomós varrattal zárjuk a sebet, melyhez a szemzugi szalagnak és a könytömlő tokjának átvágott szélét is hozzáfogjuk. Varrás után nyomókötést teszünk a szemre, melynek a bőrt az orr felé kell nyomnia. A középső orrjáratba csak gyengéden tolunk be jodoformgaze-t. Eddig mindössze 12 ilyen műtétet végeztem, a legrégibb 8 hetes. Az operálás 15—40 perczig tartott, legtöbbször 25 perczig. Vérzéssel nem volt számbavehető bajunk. Négyszer nyitottunk meg rostasejtet, de csak egyszer kellett az orrkagylóból is kivágni egy darabot. Nagyobb baj egyszer sem volt. A műtét után egyszer észleltünk idősebb egyénen kellemetlen mértékű vérzést az orrból. A seb mindig simán gyógyult. Észrevettük azonban, hogy a második hét végén a forradás kissé behúzódni kezd. Ez a hiba nem vált túlságosan feltűnővé, de észrevehető volt minden esetben, melyet később láttunk. A könytömlőből egyik esetben sem lehet semmit sem kinyomni, e tekintetben tehát az eredmény teljesen egyenértékű a tömlő kiirtásával. A könyezés eddig minden esetben megszűnt. Az átjárhatóságot a műtét után 5 nappal szoktuk vizsgálni átfecskendéssel. A folyadék mindig akadálytalanul került az orrba. A legtöbb esetben a könylevezetést festékes becsöppentéssel is vizsgáltuk. E czélra 10%-os argyrolt használtunk, mely igen erősen fest, a kötőhártyát nem izgatja és jobbnak bizonyult, mint a fluorescin-próba. Az orr sebének némi vérzékenysége esetén ugyanis ez utóbbi nem ad jól látható eredményt, míg az argyrol igen. E vizsgálat a második héten mindig positiv volt, vagyis a középső orrjáratba tolt vattadarab a szernek az alsó áthajlásba csöppentése és néhányszor való pislogás után mindig megfestődött. Hogy az eredmény állandó lesz-e, a jövő fogja megmutatni. Erről csak 2—3 év elteltével lehet biztos véleményt mondani. A forradás behúzódása némi szépséghibát okozhat, de nem tartom lehetetlennek, hogy a szem körizmának működésével és a forradásnak masszálásával, helyesebben a csont fölött való eltologatásával, ez a hiba is meg fog csökkenni, vagy el lesz tüntethető. Ezentúl a második hét végével meg fogjuk kezdeni a masszálást.
