Szemészet, 1910 (47. évfolyam, 1-4. szám)
1910-07-03 / 2. szám
59 a budapesti magy. kir. állami szemkórházba általában gyakran küldetnek kötőhártyapemphigusban szenvedő betegek forradásos trachoma diagnosisával. Két és fél év alatt nem kevesebb, mint öt eset került észlelésünk alá, hozzávéve az 1906. és 1907-ben a Szent István-kórház trachoma-osztályán észlelt öt esetet, mindössze tíz esetről adhatok számot, melyek közül öt beteget bemutatni is lesz szerencsém. Ezen betegek a vizsgálóra az első pillanatban tényleg a forradásos trachoma benyomását tették. A legtöbb esetben trichiasist vagy már előrehaladottabb entropiumot láttunk az egyik vagy mindkét szemen, alul vagy felül, vagy alul is, meg felül is. A cornea csak a legritkább esetekben volt tiszta és csillogó. Ha a beteget közelebbről megvizsgáljuk és az alsó szemhéjakat lehúzzuk, látjuk, hogy az alsó áthajtás kisebb-nagyobb fokban megrövidült és forradásos. A kevésbé vagy erősebben megvastagodott és begörbült felső tarsus nehezebben fordítható ki; a felső áthajtás szintén megrövidült. A kötőhártyában és a tarsusban közel a szemhéj széléhez és azzal párhuzamosan haladó sárgás-fehér forradások láthatók. Ilyen forradásokat azonban a tarsus területén egyebütt is és nemcsak a szemhéj széllel párhuzamosan, hanem a legkülönbözőbb irányban haladókat is láthatunk. A cornea, a mint említettem, csak a legritkább esetben tiszta és csillogó. Rendesen piszkos-szürke, egyenetlen felületű, alig áttetsző vagy átlátszatlan, erezett. Es ilyen lehet a cornea egész területe vagy pedig annak csak egy része. Az imént leirt betegség annyira hasonlít a forradásos trachomához, hogy nem lehet csodálkozni azon, ha a kevésbé gyakorlott vagy kissé felületes vizsgáló azt tényleg annak tartja. Pedig igen nagy különbség van a szem szóban levő betegsége és a forradásos trachoma között. így, ha a beteget figyelmes és pontos vizsgálatnak vetjük alá, azt láthatjuk, hogy a forradások egészen másneműek, mint a trachománál és hogy azoknak elrendeződésében bizonyos sajátosságot tudunk felismerni. Michel1 szerint különösen két hely az, a hol legkorábban és a legtöbb esetben támadnak. Az egyik a belső szemzug, a másik pedig az alsó áthajlás közepe. Ha a szemhéjakat széttárjuk, mindenekelőtt szembetűnő az, hogy a szemrés a rendesnél rövidebb, hogy a szemhéjszélek nem nyílnak egészen a commissuráig, hanem rendesen csak a könypontokig, vagy még addig sem, vagy azoktól kissé beljebb az orr felé. Ugyanis a commissura és a könypontok közötti távolságban a szemhéjak belső ajaka között egy finom korszerű és száraz hártya feszül ki, mely a carunculát sátorszerüen fedi. Ilyen anklyloblopharonszerű hártya a külső szemzugban is látható, de sokkal ritkábban, mint a belső zugban. Egyes esetekben mindkét zugban támadnak; ilyenkor természetesen a szemrés megrövidülése nagyobbfokú. A másik, különösen szembeötlő redő az alsó áthajlás közepén van. Az alsó szemhéj erős lehúzásakor ugyanis a szemteke és a szemhéj között, azokat merőlegesen érő vastag kötőhártyaráncz támad, moly a szemgolyón a cornea alatt körülbelül 2—3 mm.-nyíre ér véget, de néha a corneáig, sőt reá is terjedhet. A szemhéjon pedig rendesen a tarsus alsó széléig ér. A kötőhártyának ezen a két helyen támadó forradásos redője, vagyis a belső szemzug ankylo- és az alsó szemhéj symblepharonja igen jellemzi a kötőhártyának idült pemphigusát. 1 Zeitschrift für Augenheilkunde. Bd. III. Berlin 1900. 471. lap.
