Szemészet, 1910 (47. évfolyam, 1-4. szám)
1910-07-03 / 2. szám
44 Mivel Elsőimig és Ulbrich közlése óta ismét aktuálissá vált a pneumococcusok kérdése, ezek jelentőségének megállapítása és mivel az én főfeladatom e kérdés tanulmányozása volt, pár szóval a követett eljárást is ismertetem. 1. Minden esetben első sorban a szokásos módon platinkacscsal tárgylemezre vettem váladékot. 2. Az Elschnig-ék által ajánlott folyékony táptalajból gummival ellátott hosszú pipettával egy cseppet a szembe cseppentettem, s azután becsukattam a szemet. A könytömlö táját minden esetben megnyomtam. Azután felszivattam a pipettával a kötöhártyazsákban levő folyadékot, a pipetta végével végigjárva az alsó áthajlás, a caruncula és a könypontok táját. Ulbrich attól tart, hogy a becseppentés által az esetleg jelenlevő pathogen baktériumok szaporodását elősegítjük. 0 egyszerűen száraz pipettával szívatja fel a kötőhártyán levő váladékot, könyet, végigjárva a pipetta végével az általam is jelzett helyeket. Megkisérlettem ezt is, de ily módnn nem igen kapunk több folyadékot, mint a mennyi a platindrót kacsjában is fennmarad, másrészt a becseppeutett táptalaj egy esetben sem okozott bajt, s ettől nem is kell tartanunk, mert annyi ideig nem marad benn a táptalaj, hogy veszedelmet okozhasson, részben mi távolítjuk el, részben a köny mossa le. 3. Egy sorozatban megismételtem a Gasparrini methodusát; ennek a bonyolult és hosszadalmas eljárásnak az ismertetése nem lenne itt helyén való. A folyékony táptalajjal csakugyan 37°/o-ban leltem a lánczeoccusokat. Mint előbb is említettem, valószínű, hogy minden esetben pneumococcusokkal van dolgunk, tudjuk, hogy a primaer streptococcusconjunetivitisek mily ritkák, ismeretes az is, hogy szarufekélyeknél is a legnagyobb ritkaságképpen tekinthető a streptococcus, Axenfeld több száz ulcus corneaet vizsgáltatott és egynél sem lelt streptococcust, A normális kötőhártyáról oltott cultura lánczai sokkal inkább bírnak a pneumococcus tulajdonságaival s bár sok esetben nem tudunk absolut bizonyossággal Ítéletet mondani, jogosultabb általában pneumococcusokról beszélnünk. A lelt pneumococcusokat, mint Ulbrich, három csoportba oszthatom culturális sajátságaik szerint. Diffuse zavaros lett a táptalaj az esetek egy részében, itt főképpen a diplococcusforma dominál s a lánezképződés legfeljebb (i—8 tagú lánczokban nyilvánul, ezek sem gyakoriak. A másik csoportba oszthatók azok a törzsek, a melyek könnyen felrázható üledék gyanánt a kémcső alján vannak, itt a rövid, vagy olykor kissé hosszabb lánczok jellemzők. A harmadik csoport charakteristikus szürke goinolyag gyanánt ül a táptalaj alján, még leginkább finom vattacsomóra emlékeztet; felrázás után a cultura diffuse zavaros, de egy idő múlva előáll az előbbi kép. Az ilyen culturában kapjuk az EIschnig által is kiemelt feltűnően hosszú lánczokat. Egyes lánczok néha több látótéren keresztül követhetők. Mindhárom typusnál dominál azonban a diplococcus-alak, bár minden culturában kerek, egyes szemekből álló lánczokat is lelünk. Ez, mint ismert abnormitás, magában még egyáltalában nem szól a pneumococcusok ellen. Gyakran látjuk, hogy jellemző diplococcus lanceolatusok által alkotott lánczban öt-hat szem ilyen nem typikus coccus következik, majd ismét diplococcusok. Másik ismeretes abnormitás, hogy a növekedési képesség nagyobb, mint az oszlási hajlandóság; ilyenkor bacillusokból álló lánczokat kaphatunk. Az összes varietások felsorolása lehetetlen, hiszen például Kruse és Pansini 84 varietást írtak le. E helyett egyik jellemző culturáról készített rajzot mutatok be. (1. ábra.) Az a) betűvel jelölt csoportban a hosszú pneumocoecus-lánczok láthatók, melyekben itt-ott valóságos bacillusokat lelünk. Ezzel a cnlturával oltottam egy egeret, mely Vs cm3 culturával csak 16 nap
