Szemészet, 1908 (45. évfolyam, 1-4. szám)
1908-07-26 / 2-3. szám
119 vonatkozó esetei is pathologiás érképződések, mert a kifejlődött gyermeki szemben talált praecorneális érhálózat esetét Schöbl is látta és keratitis vasculosának diagnostizálta. A vérerek elrendezését az jellemzi, hogy inkább párhuzamosan haladnak, hogy kevés a hajlamuk az elágazódásra és ha el is ágazódnak, az ágacskák is inkább párhuzamosan mennek, úgy, hogy összességükben seprő- vagy ecsetszerű elrendezést mutatnak. Ebben különböznek ezek a vérerek a pannus vérereitől. melyek ágas-bogas elrendezésűek és sűrűn anastomizálnak, továbbá abban, hogy sokkal vékonyabbak szoktak lenni; olyan vastag értürzseket, milyeneket a pannusnál láthatunk, itt soha sem találunk. Mélyebb fekvésük miatt nem is olyan élénken pirosak, hanem inkább szürkésvörösek. Hirschberg jelzi, hogy ez a fennmaradt érháló távolról sem tekinthető megszűnt vérpályának, hanem rendes vérkeringést tart fenn. A homályosodás megkezdését és továbbterjedését egyes szerzők, a mint már említettük is, a progressio, vagy infiltratio stádiumának mondják (Pisti, Galezowski, Morax, Nimier-Despagnet): ez a mint ugyancsak említettük többkevesebb izgalmi tünettel, tehát kisebb-nagyobb fénykerüléssel, könyezéssel, sűrűbb, vagy kevésbé sűrű conjunctivális és pericorneális belöveltséggel járhat. Ezek az izgalomtünetek igen könnyű esetekben 10—14 napig, súlyosabbakban 3—4 hétig és a legsúlyosabbakban 1V2—2 hónapig, sőt tovább, egyforma intenzitásban fennállanak, illetőleg fokozódnak és ennek az időnek leteltével elérték tetőpontjukat, azután kezdődik a visszafejlődés. Ritka esetekben az izgalmi tünetek feltűnően hevesek (Lacapére, Abadie, Dabadie). A progressio és beszürődés stádiumában a látószerv egyéb részeiben még a következőket láthatjuk, melyek a -visszafejlődés stádiumába is részben belenyúlhatnak. A szivárványhártya hol csak kissé hyperaemiás, hol elszínesedett, fellazult, gyuladt, ennek folytán a pupilla szűk, reactioja renyhe; hátsó synechiák és lerakódások a Desce?net-szö\eten sok esetben konstatálhatok. Hangsúlyoznunk kell azonban azt, hogy vannak esetek, melyekben ezek, a szivárványhártya megbetegedését jelző tünetek alig kifejeződtek, esetleg, — ritkán ugyan — egészen hiányzanak. így nemrég egy keratitis parenchymatosa recidivát láttam, mely jóformán már a cornea felső harmadát elfoglalta, melyet másutt calomelbehintésekkel 11 nap óta kezeltek és hol a pupilla teljesen olyan nagyságú volt mint a másik egészséges szemen és épen olyan élénken mozgott, a szivárványhártya színe és rajzolata sem ütött el semmiben a másik szem irisének küllemétől. Egy cseppje az 1 %-os atropinoldatnak maximálisan kitágította a pupillát és csak későbben kezdett ez nehezebben engedni a becsepegtetéseknek. A cornea érzékenysége rendesen nem szenved változást, sem nem érzékenyebb érintésre, sem nem csökkent az érzékenysége. Golesceano erre vonatkozólag a keratitis parenchymatosának 29 esetét vizsgálta meg és azt találta, hogy mindazokban az esetekben, melyekben a cornea feltűnően fehéres színt mutatott, érzékenysége csökkent és Schiess-Gemuseus is említ olyan esetet, melyben a szarúhártya teljesen érzéstelen volt. A szem tensioja az esetek nagy részében kb. rendes marad; aránylag gyakrabban csökken valamennyire az intraociiláris nyomás. Egyes esetekben nagyobb mérvű, sőt feltűnően nagy a csökkenés. Graefe figyelmeztet arra, hogy a baj lefolyása közben a bulbusnak puhábbá válása még T—2-re is előfordul, a mi a kevésbé avatottat nagyon megijesztheti, ennek daczára azonban restitutio
