Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
80 1. A vakok ápolására és tanítására berendezett intézetekben elhelyezett vak egyének megvizsgálásából nyert adatok, a melyekből azonban csakis a fiatalkori vakság okaira nézve nyerhetünk támasztó pontokat. 2. Szembetegek számára tartott nagyobb kórházi és klinikai rendelések jegyzőkönyvei, a melyek rendszerint az összes életkorokban lévő vakokról nyújtanak felvilágosítást, természetesen a legtökéletesebbet azon esetben, ha a feljegyzések külön idevágó adatok szerzése végett történtek. 3. A vakság okainak felkutatása különösen kisebb államokban (Svájcz, Württemberg stb.) igen sikeresen vitetett véghez oly módon, hogy az ország különböző vidékein élő vakok részint a hatóságok, de föképen a népet jól ismerő és vele közvetlenül érintkező papok és lelkészek által összeirattak, ezen összeirott vakokat erre vállalkozó orvosok (részben specialisták) megvizsgálták s a vizsgálati eredményeket statistikai hivatalnokok orvos vezetése alatt feldolgozták. 4. A vakság elterjedésének (a vaksági okok ismerete nélkül) felismerésére szolgálnak a népszámlálások alkalmával a testi fogyatkozásban szenvedő lakosok felöl nyert feljegyzések. A fentebb említett eljárások segítségével a gyógyíthatatlan vakok a gyógyíthatóktól elkülöníthetők, de a népszámlálási összeírásoknál ilyen elkülönítés lehetetlen. A valóban gyógyíthatatlanul megvakultakkal együtt belekerülnek az ilyen kimutatásokba például az operatioval meggyógyítható szürke hályogban szenvedők is, sőt valószínűleg a jórészben meggyógyuló súlyosabb gyuladásos szembajokban szenvedők és általában mindenki, a ki magát valamilyen okból vaknak véli vagy mondja. Az ilyen népszámlálási adatok értékét ragyban megcsökkenti azon körülmény, hogy az összeírások pontossága a végrehajtó közegek lelkiismeretessége és a lakosságnak műveltebb vagy műveletlenebb volta szerint változik s ezért az innen nyert adatok inkább csak arra valók, hogy a vakok számarányáról nagy vonásokban nyerjünk fogalmat és esetleg a különböző nagyobb időközökben megejtett népszámlálási adatok közti feltűnőbb különbségeket figyelembe vegyük. A magyarországi vaksági viszonyokról legelőször Grósz Emil közölt 1889-ben egy rövid ismertetést, a melyben a budapesti egyetemi szemklinikán 1874—1887-ig megfordult gyógyíthatlan vakokról számol be ; 1899-ben jelent meg Imre Józsefnek „A vakság okai a nagy magyar alföldön“ czímü munkája, a mely pontos adatok alapján részletesen tárgyalja az ő alföldi szembetegei között talált vakságok okait. A fiatalkori vakság okairól legújabban Vidéki Rich ár d irt, a ki Goldzieher kezdeményezésére a budapesti vakok intézetének növendékeit és a vakokat gyámolító egyesület által gondozott egyéneket vizsgálta meg. Felemlítendő még Borbély Lászlónak a kolozsvári vakok intézetének ápoltjairól szóló ismertetése. Ha a Magyarországon előforduló vakság okairól a megbízhatóság igényével akarunk Ítéletet alkotni, akkor nagy anyagra van szükségünk, olyanra, a mely lehetőleg az ország különböző részeiből összekerült betegek közül adódik. Az ilyen anyag megszerzésére különösen alkalmasnak tartottam a budapesti egyetemi szemklinika nyilvános rendelését, a melyet az ország minden részéből való szembetegek keresnek fel. Jelen dolgozatomnak a vakság okaira vonatkozó anyagát a klinikai rendelési jegyzőkönyvekből és kortörténetekből merítettem és véleményem szerint sikerült a fent említett közlések adatainak felhasználása mellett a főbb kérdésekre nézve megbízható adatokat összegyüjtenem. A részletes feldolgozást azonban igen megnehezítette azon körülmény, hogy a járóbetegek jegyzőkönyvébe Írott feljegyzések annak
