Szemészet, 1907 (44. évfolyam, 1-2. szám)
1907-06-23 / 2. szám
125 (Második ülés 1907. május 19.-én d. e. 9 órakor.) Elnök : Imre József. aj Bemutatások: 1. Fejér Gyula: A látóidegfő nagyfokú pigmentatiojának ritka esete. T. E.! A papilla nervi optici pigmentatioja a ritka szemtükri képek közé tartozik. A látóidegfö egyik határát a chorioideáüs gyűrű képezi, mely azonban soha sincsen köralakban élesen kifejlődve, és nagyon ritkán látható a chorioideának festenytöl túltengett széle. Ogawa japán szemorvos az irodalomban összesen 18 esetben talált a látóidegföben festenyt, melyek közül 12 esetet a szerzők kórosnak nem tartottak, 4 esetet kórosnak declaráltak és csak 2 esetet vizsgáltak meg górcsövileg. A látóidegfő festenyzödése az állatoknál igen gyakori, összefügg az állatok bőrszínével és bizonyosan mindenki ismeri Lindsay Johnson idevonatkozó szemfenéki képeit. Ogawa a berlini Charité szemklinikájáról maga is 7 esetet közöl, melyek papilláin gombostűfejnyi nagyságban festenyrögök találhatók, egy esetet pedig górcsövileg is megvizsgált. Szemtükri és histologiai vizsgálatai alapján azon conclusiókra jut, hogy embereknél a lamina cribrosa szövetében egyes festenyzett kötőszöveti sejtek előfordulnak, szemtükörrel nagyobb festenyrögöket lehet néha találni a látóidegfön, melyek veleszületett rendellenességek és valószínűleg a szem fejlődése alkalmával elszórt chorioideáüs eredetű festenyböl származnak. Kóros alapon a látóideg festenyzödése csak intravaginális vérzések után szokott kifejlődni. Ogawa japán, azaz barnább színezödésü emberektől származó látóideg-metszetekben sokkal számosabb festenyzett sejtet talált és megerősítette Müller és Berger idevonatkozó vizsgálatait. Antonelli „cadre pigroentaire“ neve alatt egy fekete gyüiűit irt le, mely a papillát egészben vagy részben körülveszi, összefüggésbe hozta a veleszületett luessel és a tünetet említett betegség rudimentaer jelei közé sorozta. A chorioideáüs gyűrűtől elrendeződése, fekete szine, éles határoltsága által különböznék ; a szerzők egy része nem ismeri el az összefüggést. Világosságot deríteni e kérdés lényegébe igen bajos, mert az esetek ritkák, de még ritkábbak az idevonatkozó szövettani vizsgálatok. Egy 8 éves leánykát van szerencsém bemutatni, ki a II. elemi osztályt végzi, értelmes, okos és jól tanul. Négy testvére jól lát; fejalkotása kissé hosszúkás, fogai rendesek, jól hall, veleszületett lues nem mutatható ki. Jobb szemével 5/30-at lát, melyet concav 4'0 D. üveg 5/15-re javít, bal szemmel nagyfokban befelé kancsalít, 1/70-et lát. Mindkét szarúhártyán ophtbalmometerrel függélyes irányban 2'0 D. astigmatisraust lehet kimutatni. Jobb szemfenék csekélyfokú rövidlátóságának megfelelő képet mutat, bal szemen azonnal feltűnik a papilla sötét, fekete színeződése. A papilla ugyanis teljesen fedve van egy trapezoidalakú sötét-fekete gyűrű által, mely a széli részeken legerősebben van pigmentálva, a színeződés befelé mindinkább elmosódik. A hilusból kijövő edények a festenyrétegen áttiinnek és a fekete gyűrű külső szélén bújnak ismét elő, egyedül felül és alul egy-egy vastagabb edény fut a festenyrétegen keresztül. A papilla mellett a chorioideában ki- és lefelé atrophiás részletek találhatók, az egész szemfenéken festenyszétszóródás van és tükörrel 13'0 D.-nyi rövidlátóság mutatható ki. A festenygyűrü szélessége