Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)
1905-10-05 / 3-4. szám
384» cselekvéseink kormányzója, boldogságunk s megelégedésünk, a természet s művészetekben való gyönyörködésünk leghatalmasabb közvetítője. Valóban, ilyen kincset az államnak, a társadalomnak s az egyesnek gondosan kellene őrizni ! S mégis mit látunk nagyon gyakran ? Vakmerő könnyelműséggel koczkáztatják a látást, bűnös hanyagsággal hagyj ák pusztulni a legfőbb javat, érthetetlen közönynyel veszik annak megsemmisülését. De vájjon hatalmunkban áll-e gyönge emberi kézzel a sors csapásait elhárítani? Módunkban vane e szörnyű szerencsétlenséget ritkábbá tenni? Sokszoros tapasztalás bizonyítja, hogy igen! A kultúra emelkedésével, a jólét terjedésével, a közegészségügy javulásával ritkul a gyógyíthatatlan vakok száma. Középeurópában 10,000 emberre átlag 10 vak esik, Kelet-Oroszországban, Portugáliában, Dél Olaszországban 20, Egyptomban 5001 Hogy mit tehet czéltudatos, erélyes eljárás, azt Poroszország példája jól igazolja. Míg 1871-ben 10,000 lakosra kilencz, 1880-ban nyolcz, 1895-ben már csak hat esett. Hollandiában s Dániában is sikerült az arányszámot ötre apasztani. Ez annyit jelent, hogy Poroszországban negyedszázad alatt 5000-rel apadt a vakok száma. Hogyan állanak nálunk a viszonyok? 1880-ban 10,000 lakosra 13, 1890-ben 10, 1900-ban 8 vak esett, azaz a helyzet örvendetes javulása mellett is ma még 16,482 gyógyíthatatlan vakot Írtak össze. Szándékosan mondom, hogy ennyit Írtak össze, minthogy azonban az adatokat a népszámlálás alkalmazottjai, tehát laikusok, szolgáltatják, kétségtelen, hogy nem feltétlenül megbízhatók. Utóvégre már a vakság fogalma tekintetében is nagyok az eltérések. Tudományos szempontból tulajdonképen csak azok sorolhatók a teljesen megvakultak közé, kiknek fényérzésük is teljesen kialudt, de társadalmi szempontból már azokat is joggal soroljuk közéjük, kiknek látása tartósan fél méterről való ujjak olvasására szorítkozik, mert ezek látása nemcsak munkára, hanem tájékozásra is elégtelen. Ezen hibaforráshoz társul még az is, hogy sok családfő titkolja gyermekeinek testi fogyatkozását, sok felnőtt pedig nem akarja bevallani baját. Viszont elismerem, hogy a gyógyíthatatlan vakok listájába olyanok is belekerülnek, kiken még segíteni lehetne. Sokszoros tapasztalás alapján azonban mondhatom, hogy Magyarországon több a vakok száma, mint a mennyit a hivatalos adatok kimutatnak. Igyis meghaladja a mi arányszámunk Poroszország, Hollandia, Dánia s Szászország arányszámát. Vájjon azért e, mert nálunk gyakoriabbak az elháríthatatlan szembajok, számosabb az alkalom a megvakulásra ? Bizonyára nem, hanem azért, mert hazánkban sokkal többen vesztik el látásukat hanyagság, tudatlanság s a gyógyítás alkalmának hiánya folytán, mint külföldön. E szomorú tételt már 60 év előtt kimondotta nagyatyám s megdönthetetlenül bebizonyította Imre József, a hódmezővásárhelyi szemkórház igazgató-főorvosa, ki szerény eszközükkel, de hatalmas tudással s fáradhatatlan buzgósággal mindenkor elöljárt a vakságellenes küzdelemben. Kiderítette, hogy nálunk a biztosan elhárítható vakság az összes vakok 44°/o-ában, míg Németországban csak 32°/o-ban fordul elő. Szabad-e e viszonyokat tétlenül nézni? Türhetjük-e azt, hogy 7000 ember szembaja gyógyíthatatlan vaksággal végződik, holott látása megment-
