Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)
1905-10-05 / 3-4. szám
342 Szabadka, úgy látszik, az országnak leginkább megfertőzött helye, vele talán egy sorba helyezhető még Kiskunfélegyháza város, a melyben 1897. év végén a nyilvántartott trachomások a lakosság 5'l°/o-át tették ki, úgy hogy az összes trachomások számát bátran tehetjük ennek kétszeresére. A trachomaellenes védekezés eredményességét mutatja Torontálmegyének három déli járása, a melyekben a trachomások arányszáma (általános szemvizsgálatok adatai szerint) 16 év alatt 4‘5°/oról l'2°/o-ra sülyedt le. A dunántúli megyék közül csak Veszprémből kerültek nagyobb számban kivándorlók ; 1’ 1 °,/o-uk volt trachomás.Sopronmegyének két határszéli járása szintén ilyen csekély mértékben fertőzött, míg a vasmegyei, zalai és somogyi trachomavidéken a trachomások arányszáma a 20b-ot (helyenként jóval) meghaladja. Horvát- és Szlavonországokban az 1902. évben 8703 trachomás volt nyilvántartva, a kiknek túlnyomó része a Drávamenti vidékeken lakik ; részletesebb adatok nem voltak rendelkezésemre. Ha a trachoma további elterjedésének elejét akarjuk venni, foglalkoznunk kell természetesen azon kérdéssel is, hogy mi módon keletkeztek és keletkeznek most is Magyarországon a trachomagóczok. Feuernek azon feltevése, hogy a délmagyarországi, dunántúli és erdélyi trachomavidékekbe a hazájukba visszatért trachomás határörvidéki katonák hurczolták be a bajt, igen valószínű. Általában véve a múlt század elején a katonaság volt a trachomának legfőbb terjesztője; a különböző helyőrségekben minduntalan fordultak elő kisebb-nagyobb trachomajárványok s a szembajok vagy egyéb okok miatt szabadságolt katonák fertőzték azután meg szülőhelyük lakosságát. Másrészt kaszárnyák hiánya miatt igen sok csapat magánházakba volt elszállásolva (Kantonirung), a mi a ragály elterjedését szintén igen megkönnyítette. Feuer munkáiban száfhos erre vonatkozó példát találunk; a klagenfurti helyőrségben három nagy trachomajárványt észleltek a múlt század első felében, ú. m. az 1823., 1833—34. és 1849—51. években (Boldt). A második járvány idejében ott állomásozott a péterváradi határőrezred 1. és 2. zászlóalja és a gradiskai ezred 1. zászlóalja, a melyekben a legénység 74°/o-a trachomás volt; hazatértükkor ezek a katonák fertőzték meg a délvidék lakosságát. Kalocsa vidékére az 50-es és 60-as években ott állomásozó lengyel ulánusok hozták be a betegséget és csak a hatóságok éber ellenőrzése akadályozta meg 1886-ban, hogy hasonló dolog ne történjék Barsmegye déli részében, a hol a lakosság közé beszállásolt 8. sz. ulánusezred 417 embere között 56 trachomáéra akadtak. Hogy másrészt a trachomás vidéken elszállásolt Irachomamentes katonaság mily mértékben van a fertőzés veszélyének kitéve, arra jó példát mutat a 16. sz huszárezred, a melynek Galicziá'oól hazatért legénysége között 300—400 trachomabeteg volt. A dunántúli és erdélyi trachomagócz szintén részben a régi határőrvidék területén vagy annak szomszédságában van, úgy hogy per analogiam itt is a katonaságban kereshetjük a baj forrását. A felsömagyarországi megyékbe tót munkások hurczolták be a bajt, a kik az Alföldnek fertőzött vidékeire járnak le aratni. Most a felvidékről való aratók között annyi a trachomás, hogy pl. a mezöhegyesi állami ménesbirtokon a többiekétől elkülönített szállásokon kell őket tartani. Feuer már 1895-ben kifejezte azon gyanúját, hogy az északkeleti megyékben az Amerikából hazatérő trachomás visszavándorlók révén egy újabb trachomagócz van alakulófélben. Sajnos, hogy a mint a fent közölt adatokból látjuk, ezen gyanút beigazoltnak kell tekintenünk. A mint láttuk, a trachoma az ország egész északkeleti negyedében el van terjedve s a Feuer
