Szemészet, 1905 (42. évfolyam, 1-5. szám)
1905-02-12 / 1. szám
29 nemo obligatin’ — a mi lehetetlen, az lehetetlen: de a középértékek azért mégis csak nyújtanak bizonyos fokú pontosságot. Schulek professor még a Hefner v. Alteneck-féle amylaeetat-egységet is megbízhatatlannak jelzé s nem lehet tagadni, hogy a szószoros értelmében Schuleknek ne volna igaza, igen ám, de ö is megmondja, hogy egyelőre nincsen jobb egységünk, mint ez a megbízhatatlan Hefner-lámpa, a mely maga is számos hiba forrása lehet. Ha pl. a vizsgálást úgy kell végeznünk, hogy a Hefnert is el kell mozdítanunk: mennyi időbe kerül s mily tökéletlenül megy végbe a vizsgálás, ha minden leolvasás előtt meg kell várni, míg a Hefner teljesen megnyugszik. Ilyen vizsgálásra csak a spectrophotometer kárhoztatott, azért sem fogadom el ezeket az eredményeket feltétlenül pontosaknak. Nézzük most már a fényforrást, mely kísérleteimhez a világítást szolgáltatta. Könnyen érthető, hogy ez a fényforrás, a villamos világítás maga is rendkívül sokban járulhat ahhoz, hogy az eredményeket megbízhatatlanokká tegye. Tudni való, hogy a villamos világítás, mint fényforrás, nagy változásoknak van alávetve, a mi a feszülés változását és az ezzel összefüggő világító erő változandóságát illeti. Alább erről is bővebben fogok beszélni: itt szabad talán annyit megemlítenem, hogy Singer (Graefes Archiv Lili.) a Förster-féle „photometer“ állítólagos correctiojára villamos fényt használt, hogy a Brucin hatását jobban tanulmányozhassa és nem tartotta szükségesnek azt, hogy a villamos fény állandótlanságát szóba hozza, valamint azt is, hogy Staerkle 10 gyertyafényű villamos fénynyel kísérletezett Mellinger klinikájának laboratóriumában, hogy a fény, illetőleg színkép elnyelését tanulmányozza üvegeken keresztül (1904. június Knapp-Schweiger Archívuma). Staerkle megemlíti, hogy ezt a világítást a legnagyobb gondossággal állította elő, de még helyesebb lett volna, ha megmondta volna, hogy hogyan. így kételyeink lehetnek e felöl mindaddig, a míg nem tudjuk, hogy a 10 gyertyafényt kitevő világítást sok, igen kicsiny izzó test szolgáltatta — a melyek mindegyike erre a fényszolgáltatásra nézve ki lett próbálva — a míg nem tudjuk, hogy beiktatott Rheostat mérte az áram feszültségét, a míg nem tudjuk, hogy a lámpácskák összeadott Volt-értéke épen egyenlő volt az áram feszültségével, a mely feszültség azonban változhat, mikor is egy vagy több kis izzótest kapcsolandó ki. De még ezeknek tudása után sem oszlik el minden kételyem: a villamos áram szolgáltatta megvilágítás még ezeknek az elövigyázati szabályoknak a betartása után sem feltétlenül egyenletes. A lámpácskák felmelegednek, világító erejükből égés közben veszítenek. Ez eleintén alig mutatható ki, később azonban már szabad szemmel is észrevehető: az üveg megszürkül. De ha a városi áramot használjuk, akkor a világítás nevezetes ingadozásokat mutathat a miatt is, hogy mások mennyire fogyasztják az áramot, — délelőtt nagyobb a feszültség, mint este, — bár az áramszolgáltatás este jóval fokozottabb, viszont azonban a fogyasztás óriási fokban nagyobb. Bizonyos tehát, hogy épen olyan méréseknél, melyek azt vannak hivatva eldönteni, hogy különböző közegek mily mértékben nyelik el a fényt akkor, ha a két fényforrás különböző jellegű, — (Hefner pl. és villamos fény) akkor a villamos fénynyel csak távolról megközelítő pontosság érhető el. Látnivaló tehát, hogy a villamos fény absolute pontos eredmények elérésére egyáltalán nem alkalmas vagy pedig csak akkor, ha a közbe gördülő nehézségeket leküzdjiik. Még ha nincs egyébről szó, mint annak a viszonynak relativ megállapításáról, a melyben a látás élessége a felület fényességével
