Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)

1904-01-31 / 1. szám

44 tartanunk), meg a vízvezeték otromba hibái megkeserítettek ugyan, de legalább volt levegőnk, világosságunk, helyünk elég. Az épület leírását későbbre hagyom ; folytatom az intézet történetét. Már az 1898. év október 1-jén egy további lépést tettünk előre, a mi az intézet életében nevezetes fejlődést és tökéletesedést jelent: az első benlaTcó segédorvos elfoglalta állását. Vajda Géza dr. volt, kinek neve és személye szorosan forrt össze a szemkórház történetével s kinek az intézet forgalmának emelkedésében, az iránta való bizodalom szilárdulásában tetemes része van. Az ő szelíd, emberséges, de következetes bánásmódja, pontossága, munkára való képessége, önállósága mellett is alkalmazkodó és szerény modora, önraívelésben való kitartása a betegeknek is, nekem is valódi áldás volt. 1902. február 1-jéig maradt ez állásában, közben több hónapot külföldi klinikákon töltve el s e több mint 3 évi itteni működés után Miskolczon telepedett le, mint a megyei közkórház rendelő szemorvosa. Jól esik e helyen is megemlítenem, hogy a vele közös munkában töltött évek a szem­kórház történetének rám nézve legkedvesebb időszaka voltak. Meg kell itt említenem még egy másik, azóta szintén Miskolczra költözött tisztelt kartársamat, Halász Henrik dr. orr-, gége- és fülorvos urat is, ki a maga nagy munka-ösztükének sugallására szintén részt vett a mi munkánkban, mint a betegeink közt gyakori és szembajokkal nagyon sokszor összefüggésben levő orrbetegségek vizsgálója és gyógyítója. Eveken át járt ö hozzánk, nagyszámú esetekben, fáradhatatlanul dolgozva és kutatva a közösen felvetett kérdések ügyében, a mint irodalmi munkássága is mutatja. Vajda G. úr távozásakor Bagarus András úr lett segédorvos az intézet­ben, igen szorgalmas és derék fiatal kollega, ki azonban még 1902. novemberében más kórházhoz ment tőlünk s utána — nem kapván okleveles orvost — Kalos Pál szigorló orvos, mint ideiglenesen kinevezett „orvos­gyakornok“ végezte a segédorvosi teendőket. Ideje 1903. június 30-dikán kitelvén, az intézet szerencséjére Bátori Endre dr. úr pályázott ez állásra, kinek alapos szemorvosi készültsége és klinikai gyakorlata igen nagy szolgálatára van a szemkórház érdekeinek s nagy megnyugvásomra s köny­­nyebbségemre nekem. A később közlendő forgalmi adatokból látható lesz, mily folytonos zsúfoltság uralkodik már a több ágyú, nagyobb intézetben is; ezen okból, mivel pénzügyi helyzetünk (az 1903. év elején, mintegy 5300 koronára fel­szaporodott tartalékalap) megengedte, a szemkórház kibővítése iránt tettem javaslatot, főleg azt adván okul, hogy a hozzánk áramló trachomás betegek nagy száma kívánatossá teszi, hogy részükre több ágyunk legyen. A törvény­­hatósági bizottság ezt egyhangúlag elfogadta s a szemkórház főépülete közelé­ben egy három szobás pótépületet emeltünk, mely a tracliomás nők elhelyezésére szolgál; több tekintetben tanácsos volt, ezeket a főépületből, a trachomás férfiak közeléből eltávolítani. A szemkórház telke eredetileg igen kicsiny volt; 500 négyszögölet tett ugyan, de a konyha, mosókonyha, ápolónői lakás és kamra befogadására szolgáló melléképület, meg egy rossz nagy ócska épület (mely 1903. elejéig idegen czélokra szolgált, nagy részét elfoglalta: alig maradt a betegeknek helye egy kis sétára és friss levegő szívására 1903 elején egy bizottsági tag javaslatára a város egy szomszéd telkéből mintegy 300 négyszögölet csatoltak még a szemkórház telkéhez s így most az épületet egyik oldalán egy kis park környezi, a mire nagy szüksége is volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom