Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
291 Snellen látáspróbáinak 1873-ban megjelent kiadásának bevezető szavaiban csak megemlíti, hogy bizonyosan nagyban fiigg a látás élessége a megvilágítás intensitásától. Klein már idézett értekezésében meg akarta állapítani azt az összefüggést, mely a látás élessége és a megvilágítás közt fennáll. Erre a czélra a módosítatlan Bunsen-féle fénymérőt használta, melynek zsírfoltos lemeze helyett három egymásra helyezett üveglemezkét alkalmazott. Ezek vékony papírlappal voltak bevonva. Ebből a papirosból egy-egy kis négyszögletű darabka ki volt vágva és pedig a fényforrás felé fordított felületen, ahhoz közel a legkisebb, a következőn a nagyobb és utána a legnagyobb. így a lemezkék széli részét két papirréteg borítja, míg a közepén egygyel kevesebb, mi által négy különböző megvilágítási fokozatot kapott. A vizsgálathoz angol paraffingyertyát használt ((3 darab egy fontra) s a vizsgálás távolsága 1 m. volt. Elein vizsgálatai első sorban egészséges, emetrop szemekre vonatkoznak, a melyeknél a látásélesség értékét a megvilágítás fokozásával állandóan növekedőnek találta: 0’4—lü,000-ig váltakozó fény mellett 1 — 1000-ig gyorsan, 1000—10,000-ig lassan emelkedett az elért látásélesség. E részletekre nézve a dolgozat valamennyire nehezen értékesíthető, mert a Jaeger-értékek csak Schnabel átszámításában, Snellen-értékek pedig az 11j2, 2, 21/2 párisi láb- illetve ölértékekben vannak kifejezve. Érdekes Kleinnek az az adata, hogy közellátó szem látási élességére kevesebb befolyása van a megvilágításnak, mint az emetrop szem látási élességére. Vagyis, hogy a megvilágítás javításával annál nagyobb fokban javul a látási élesség, mentői kisebbfokú a közellátóság. Ha egységnyi megvilágítás mellett a rendeslátó szemé 1, a javított közellátóé T4 (nem Snellenegység, csak relativ kiindulási egység). Ha a megvilágítás 100, az emetropé 1, a javított közellátóé 1'3; ha a megvilágítás 1000 az emetropé 1, a javított közellátóé T03. Egy körülbelül (5 1). myopiásnál 200,000 normálgyertyánál még mindig javult a látás élessége. Nagy fontosságot kell tulajdonítanunk Klein azon megállapításának, mely egyébként téves számadatokra vonatkozik, hogy t. i. a látásélesség vizsgálásánál mindig meg kell mondanunk, hogy az milyen megvilágítás mellett történt. Erre 25—100 normálgyertyányi fényt ajánl s azt követeli, hogy 100-nál magasabbra a megvilágítás ne rúgjon. (Roth „Beleuchtungsapparat“jában mindkét oldalt középütt szélről 1‘14 X 175=199'5 N. Gy. a megvilágítás; Sulzer Luzern-ben 10 M. Gy.-át, Druault-Tscherningnél 1'5 M.-Gy-át állapít meg.) Megállapítja azt is, a mit Macé de Lepiné és Nicati később (1. alább) fel is használt: hogy a látás élessége maga fénymérésre szolgálhat. E. Landolt (Nagel, 1872. 101. oldalon) kifogásolja Klein dolgozatában, hogy a vizsgálás 1 m.-re történt, hogy a szembogár tágsága és az adaptatio nem részesült kellő figyelemben. A legérthetöbb kifogás azonban azon alapszik, hogy a két ismeretlennek egymáshoz való viszonya téves megállapításhoz kell, hogy vezessen. Vagy az X-nek, vagy a Mv-nak (látási élesség és megvilágítás) ismertnek és egyformának kell az összehasonlított esetekben lennie. Klein közeli próbák olvastatásával nyerte eredményeit; ezek az eredmények természetesen a vizsgált anyanyelvén magasabbak voltak, mint idegennyelvíí szövegnél. 1872,73-ban az innsbrucki orvosi egyetem a következő tétel megoldására hirdetett pályázatot: „Tétessenek vizsgálatok arra nézve, hogy milyen összefüggés van a látás élessége és a világosság között: lehetőség szerint ez az össze19*
