Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
271 Közlemény a pesti izraelita hitközség kórházának szemészeti laboratóriumából. A retina nenrofibrillumairóL Irta: Vermes Lajos dr., szemorvos. A szövettani technika vívmányai lehetségessé tették, hogy a retina bonyodalmas szerkezetében ma már el tudunk némileg igazodni. Az ideghártya szerkezeti viszonyainak felderítésére leghatalmasabb eszköz volt Golgi és Búmon íj Cajal methodusa, mely azon sajátos tulajdonságánál fogva, hogy kiválaszt magának egyes elemeket, és azokat teljesen a legfinomabb elágazodásokig impraegnálja, különösen alkalmas volt világosságot deríteni azon kérdésekbe, a melyeknek tisztázása eddigelé késett, mivel a retina összes elemeinek egyenletes színezése mellett a retina komplikált szövetében az ingervezetés útját meghatározni nem lehetett. így alakult ki a retinát illetőleg is a Waldeyer által felállított neuron fogalma, a melynek főtétele, hogy „az idegrendszer számos egymással anatomice és genetice össze nem függő idegegységekböl áll és minden neuronnak három része van: idegsejt, idegrost és végelágazodása. Az ideghártya három neuronnak találkozási helye. Az első neuron a neuroepithelrétegtöl a külső magcsás rétegig terjedő elemeket foglalja magában; a második neuron a külső plexiformis, a belső magcsás és a belső plexiformis-réteget; a harmadik neuronba a ganglion-sejtréteg, az idegrostréteg és a membrana limitans interna illeszkednek be. Mig a Golgi-Cajal-féle chromezüsteljárás, mely egészen feketén kiöntött silhouette-képeket ad és a vele rokon tulajdonságokkal biró Ehrlich-féle vitális methylenkék-methodus az idegrendszer általános szerkezeti viszonyairól nyújtanak felvilágosítást, az idegalkatelemek finomabb struktúrájának, valamint a pathologiai elváltozásoknak tanulmányozására más eljárásokra van szükség. A Weigert-féle velöshüvelyfestés, a Marchi-féle osmiumozás, a líissl-festés, a Heidenhein-féle vashaematoxylin-eljárás stb. állanak e czélok elérésére rendelkezésünkre. Ezen methodusokhoz csatlakozó két új impraegnatiós módszerről óhajtok referálni, a melyek az idegsejtekben előforduló neurotibrillumok előállítására szolgálnak és oly kézzel foghatólag, oly tisztasággal állítják elíi ezen még igen kevéssé ismert fibrilluraokat, hogy jelenlétükkel miként az idegrendszerben, úgy a retinában is ezentúl okvetlenül számolni kell. Az első, ki az idegsejtben és a tengelyfonalban fibrilláris szerkezetet látott, úgy látszik, Schultze (1868—71.) volt, bár ö előtte már Remak {1838.), Frommem (1864.) és Deiters (1865.) is említik, de tökéletlen methodusaikka 1 valószínűleg az interfibrilláris csikoltságot látták és azt Írták le mint fibrillumokat. Az is kétséges, hogy Schultze tényleg librillumokat látott-e ? Viszont bizonyos, hogy ö adta meg a fibrillumok leírását oly módon, hogy mai felfogásunk alig tér el attól, a mit már ö jelzett. Vizsgálatait a retinára is kiterjesztette, de itt a sejtállomány szerkezetét ö maga is csak valószínűséggel állította fibrillárisnak. Az újabb kutatók közül Dogiel, Flemming, Lugaro,
