Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-10-30 / 4. szám
2ől kiütve azon esetektől, melyekben valóságos daganatról vagy áttörésről van szó, jóval ritkábbak, mint azt általában felveszik. A mi főleg az empyemát illeti, csak egy kétoldalú megvakulással járt esetre emlékezem, a melyben a homályos eredetű retrobulbáris látóideg-megbetegedés összefüggése az iköböl empyemájával valószínűséggel volt feltehető. Több hasonló esetet nem láttam, ámbár már évek óta Koerner-rel s jelenleg KilUan-nal együtt működöm s minden mélyebb eredetű, különösen retrobulbáris származású látászavar esetében rhinologiai vizsgálatot eszközöltetek. A főleg az úgynevezett acut neuritis retrobulbarisokra vonatkozólag várható összefüggés az ikcsont megbetegedéseivel nem igazolódott be. Ellenben az ikcsont, illetve nyákhártyájának daganata két esetében, melyeket láthattam, korai egyoldali látászavar állott be; az egyiknek, melynél az egyik opticus betegedett meg, készítménye birtokomban van. A másik esetben a daganatnak a chiasmára való átterjedése okozta a megvakulást. Egy harmadik eset már mindkét szem teljes vakságával került észlelésem alá. A látászavarást illetőleg az ilyen esetek nem árulnak el semmi jellemző tulajdonságot. Feltűnő volt, hogy a látásélességmegromlása nem állott arányban a szemfenék elváltozásával, a mint ez általában az úgynevezett retrobulbáris neuritisek esetén lenni szokott. Eltekintve azon esetektől, melyekben a rostacsont megbetegedése az orbitába is átterjedt, nem emlékezem látóideg-megbetegedésre, mely tisztán a kérdéses alapon fejlődött volna. Nem akarom kétségbe vonni az irodalom azon adatait, melyek a látóidegnek az iköböl empyemája által okozott bántalmaira vonatkoznak; azt azonban merem állítani, hogy az ily esetek aránylag ritkák. Természetes, hogy lehetséges az is, miszerint az ikcsont bántalma véletlenül esik össze a látóideg betegedésével, ez azonban valószínűleg ritkaság lesz.“ Hirschberg tanár Írja: „A felvetett kérdésekre sajnálatomra nem adhatok biztos választ. Bonczolási leletek egyáltalán nem állanak rendelkezésemre.“ Sänger és Wilbrand írják: „Sajnos, nincsenek oly észleleteink, melyek a neuritis optica s az ik- és rostaöböl megbetegedései között levő okozati összefüggés igazolására alkalmasak volnának.“ Dolgozataimban (Orvosi Hetilap, Archiv f. Laryngologie Bd. 14, 15) kiemeltem, hogy eddig a látóideg kanalikuláris megbetegedésének felvételénél csaknem sablonszerűleg csupán az iköbölről és megbetegedéséről volt szó. Vizsgálataim Eversbusch tanár előtt ismeretlenek maradtak monographiájának kiadása előtt. Eredményeimet összefoglalom, melyek azon viszonyra vonatkoznak, melyek egyrészt a foramen opticum, canalis opticus és sulcus opticus, másrészt a chiasma és a látóidegek között fennáll. Hat esetben, hol a liátulsó rostasejt mindkét oldalon a kis ikcsontszárnyban jelen volt, közte és a látóideg között benső viszony állott fenn, mindenütt a canalis opticus mediális falát képezte, két esetben a sulcus opticus alsó falát is. Három félfejen csupán a liátulsó rostasejt képezte a sulcus opticus, canalis opticus és foramen opticum falait. Öt esetben a liátulsó rostasejt képezte a canalis opticus mediális falát ugyanazon az oldalon, egy esetben a canalis opticus felső fala állott viszonyban a hátsó rostasejttel ugyanazon az oldalon. Ezen esetekben azon az oldalon, a hol a hátsó rostasejt hiányzott, az iköböl ötször képezte a canalis opticus falát. Egy esetben a 17 mm. magas, 22 mm. hosszú és 34 mm. széles jobboldali hátsó rostasejt mind a két látóideggel és a
