Szemészet, 1904 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1904-01-31 / 1. szám
-20 Tschermak akként, hogy a másik szemet befeded és emezen függélyes utóképet, fényvonalra nézés útján, állít elő. Azután álló síkra nézeti, most már mind a két szemmel és hegyes tárgygyal megjelölteti, hogy az utóképet mely helyen látja. Ez a hely a kancsal állást mutatja meg, mert itt ugyanazon egy szem két benyomása összeesik, t. i. a sárga folton keltett utókép és a látóvonal mentén meglátszó kültárgy. Kiderül egyúttal, hogy tisztán haránt e az eltérés vagy mint legtöbbször, más irány is belevegyül e (fel, le, forgás a tengely körül). A vezérszem irányához mérten az eltérés fokát lemérni, a kancsalszögöt innen kiszámítani könnyű mívelet. Következik, hogy a lokalisatiót, teliát a kancsal szem sensorikus viselkedését kitudja. Ez abban fog nyilvánulni, hogy a két külön látótér mi módon fedezi egymást. Ismét az előbbi utóképet kelti a kancsal szemen, de hozzá külön a vezérszemen is egyet, csakhogy ezt haránt állásban. Megint mind a két szemmel az álló síkra nézeti és azon megjelölteti, hogy a két utókép keresztezése milyen, közepi-e vagy más. így lehet megtalálni az objektiv irányvonalat, a mely a kancsal sárga folttal azonos látásirányú helyre ráczéloz. Végre felkeresi a vezérszemen azt a helyet, mely ugyanúgy lokalizál mint a kancsal sárga folt. Ezt eléri pálczikával, melylyel az egyén a kancsal szemet excentrikusán látszó utóképére rámutatni van felszólítva. Most tehát a két szemre elosztott benyomásnak kell egymásra esnie, t. i. a kancsal sárga folton levő entoptikus utóképnek és a vezérszemmel excentrikusán látott kültárgynak. Az így megejtett vizsgálások eredményei szerint, az összes kancsalokat a három következő csoportba lehet osztályozni: 1. mozgásilag (motorikus) rendellenes, látásirány szerint (sensorikusan) rendesen felelkező; vagyis ha a vezérszemet befogjuk, a kancsal egymagában helyesen lokalizál; 2. mozgásilag rendellenes, látásirány szerint is rendellenes, de ez a kettő összhangban áll; vagyis ha a vezérszemet befogjuk, a kancsal a maga állása szerint lokalizál; 3. mozgásilag rendellenes és látásirány szerint is rendellenes, de ez a kettő nem összevágó (discrepans); vagyis ha a vezérszemet befogjuk a kancsal sem a másik, sem a maga állása szerint nem lokalizál, hanem egészen idegenül, sőt néha két hely szerint is, úgy hogy látásiránya szerint a közössége nemcsak felfordult (pervers), hanem egyszemi kettősségre oszlott szét (diplopia unocularis). Ezt azelőtt paradox nézésnek mondták.1 Mindezen látásirány-alakok keletkezésére nézve a mai uralkodó nézet az, hogy belső gátlásból eredtek, hogy a rendellenes látásirányközösségek szerzett elváltozások, sőt czélszerűségi visszahatások, röviden szólva alkalmazkodási tünemények. Ez az átidomulási eredmény azonban a veleszületett felelkezéstől különbözik és ez továbbra is a háttérben lappang, úgy hogy műtevéssel az eredeti helyzet visszaidézhető. Hozzá kell tennem, hogy sokszor csak a látóerő hiányosságával idézhető vissza; idővel a látóerő megint javulhat ugyan, de ez sem mindig tetemes fokban. Az említett különbséget az alanyilag és tárgyiasan térbeli közt, valamint a 1 Tschermak a 2. és 3. csoport eseteit még fényreflex belevetésével a kancsal szembe és ennek lokalisatiója szerint különíti el egymástól.
