Szemészet, 1903 (40. évfolyam, 1-4. szám)

1903-04-26 / 2. szám

1903. 2. sz. ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 19 12. K. Jakab, 51 éves hivatalnok. 1902. junius 2-dikán. Alig egy év előtt még igen jól látott a távolba (való­színűleg csak a bal szemmel). Jobb szem M 11 D, в/зо, bal szem M 3 D, 6/is. Enphthalmin hatása alatt a jobb szem pupillájában a lencse közepe és peripberiája közti nagyfokú optikai eltérés feltűnő. A; magrészlet, melynek átmérője alig 4 mm.-nyi, finom, de éles körvonal által van határolva; közepében igen finom X homály. Kivül-fentről finom sugárszerü homály a szélen. Petytyel a cen­trum előtt E, в/зо; szűk likkal, leginkább a nasalis széli rész előtt E, 6/so; a centrum előtt M 11 D, в/зо. A bal szemben hasonló viszony; csak a differens magrészlet terjedelmesebb, mint a jobb szemben. Petytyel a centrum előtt E, 6/i5, szűk likkal ugyanott M 3 D, e/is. 1903. február 4-dikén. Jobb szem M 13 D, в/зо. Petytyel a tágított pupilla közepe előtt M 1 D, 6/зо, szűk likkal M 13 D, °/80. Bal szem M 6 D, 6/го. Petytyel a tágított pupilla centruma előtt E, 6/i6 ?; likkal ugyanott M 6 D, e/i6? — 4 D-t hord. 13. Sch. Farkas, 67 éves. 1902. junius 26-dikán. Még két év előtt jól látott a távolba. Bin. M 6 D. Jobb szem е/зо?, bal szem 6/so. A tágított pupillákban a magrészlet, mely már kissé zavaros feltűnő fénytörö különbséget mutat a széli részhez képest, mely szintén finom sugárszerü homályokat enged látni. Petytyel a centrum előtt E, e/so. 14. St. Sámuel, 61 éves szabó. 1902. szeptember 25-dikén. Mindig jól látott a távolba. 40-dik életéve óta kénytelen volt a közeli nézésre convex üveget használni; és pedig tíz éven keresztül, míg véletlenül észrevette, hogy szemüveg nélkül is tud olvasni. Csak három év óta azonban látóképessége a távolba is rosszabbodik. Ebből következtetni lehet, hogy kezdetben a jobb szem rövidlátóvá vált, mi azonban esak annyiban jutott tudo­mására, hogy ez által a közelnézés szemüveg nélkül lehetséges lett. Az elváltozás csak akkor érvényesült mint látási zavar, mikor a bal szemen is fejlődni kezdett. Jobb szem M 11 D, е/зо ; bal szem M 8 D, n A tágított pupilláknak átvilágításánál a középen 3‘5 mm. átmérőjű élesen határolt hely mutatkozik, mely az azt környező övtől fénytanilag nagy mértékben különbözik. Árnyékpróba által a fénytörés különbsége a lencse közepe és peripberiája közt pon­tosan meghatározható ; a jobb szemben 11 D-nél, bal szemben 9 D-nél nagyobb. Jobb szemben correctio nélkül, bal szemben + 2 D-vel a háttér fennálló képét a pupilla széli részén keresztül élesen látni lehet centrális petytyel E, 6/зо ?; bal szem HÍD, 6/so ? Centrális likkal jobb szem M 11 D, в/зо, bal szem M 8 D, e/?o. Mindkét szemben finom X homály a centrumban. 15. S. Miksa, 52 éves szabó. 1902. október 6-dikán. Jobb szemmel néhány év óta rosszul lát. M 8 D, °/зо. A tágított pupillában áteső fényben egyes sectorok változó fénylésén és elszórt finom sugárszerű zavarodásán kivül a lencse magja magasfokú fénytörési különbséget mutat. Petytyel a cen­trum előtt és szűk likkal a peripheria előtt H 2 D, 6/öo ; szűk likkal a centrum előtt M 8 D, 6/зо. Bal szem II 2 D, 6/io. 1903. február 16-dikán. Status idem. 16. T. György, 50 éves pinezér. 1902. október 20-dikán. Jobb szem állítólag még 3 év előtt igen jól látott a tá­volba. M 7 D, в/зо. A tágított pupillában néhány vastagabb sugár­szerű homályon kiviil feltűnő fénytörési különbség az élesen hatá­rolt raagrészlet és a peripheria között. Petytyel a centrum előtt E, в/бо, visszautasít mindennemű concav üveget: centrális likkal M 7 D, е/зо. Bal szem E, 6/ao. Itt is alul belül kttllőszeríí zavarodás van jelen ; de a magrészlet nem mutat feltűnő fénytörési különbséget. Az itt közölt esetek megtekintése a szemlencse egy igen sajátságos megbetegedésének ismeretéhez vezet. Az eddigi ész­lelések száma, melyekhez még két teljesen idevágó Demi­­cheri-tői és Guttmann-tói eredő részletes leírást kell sorolnom, kétségen kiviil helyezi, hogy itt typusos szerkezetelváltozással van dolgunk, inelylyel kellő figyelemmel mindig újból talál­kozni fogunk és mely a szerzett hályognemek közt külön helyet joggal követelhet. A mi ezen hályogképződés lefolyását leginkább jellemzi az egyrészt a megbetegedett szem fénytörésének elváltozása, mely nyugtalanító sebességgel a myopia magas és legmaga­sabb fokai felé törekszik és másrészt a lencsezavarodásnak többnyire késő fellépése és rendkívül lassú gyarapodása. Az itten közölt legrégibb esetben is, melyben 16 és 18 D. myopia és 6/go"ra leszállított látóképesség van jelen, még távolnak lát­szik lenni attól, hogy teljes hályoggá fejlődjék. Csak egyetlen egy esetről, melyet már 1883-ban öt év óta fennálló jelen­tékeny fokú lencserövidlátóság példájaként írtam le, és mely hat évvel későbben volt segédorvosomnál Mohr dr. egyetemi magántanár úrnál 14 D. rövidlátósággal jelentkezett, tudo­másomra jutott, hogy 1898-ban tehát több mint 20 évvel a bajnak valószínű kezdete után megoperáltatott; vájjon teljesen érett hályoggal, azt nem mondhatom. A mi azonban sokkal inkább, mint az ilyen szemnek functionális sorsa, az észlelőnek érdeklődését megérdemli, az a lencsének igen sajátságos állapota és az abból eredő nevezetes fénytörési viszony. Ehhez hasonló a szemészeti irodalomban már hosszabb idői óta a lenticonus posterior neve alatt ismeretes. Röviden emlé­kezetbe hozandó itt, hogyan fejlődött klinikai szempontból a lenticonus fogalma és minő mértékben támogatják azt a boncz­­tani leletek. Meyer F. (1888.) volt az első, ki tíz éves fiúnál áteső és focális fényben tett észlelések alapján a részben zavaros hátulsó lencsepolusnak nagyobb fokú kidomborodását az üvegtest felé irta le. Áteső fényben a tágított pupilla közepében egy kisebb, homályos gyűrű által határolt korong volt észlelhető, melyet, Meyer különösen hangsúlyozza, nem annyira olajcseppel, mintsem azzal a képpel lehet összehasonlitani, melylyel keratoconusnál találkozunk. Ezen szemnek nagyfokú tompalátását homorú üvegekkel javítani nem lehetett. A centrum és peripheria közti fénytöréskülönbséget nem vizs­gálta. A hátulsó lencsezavarodás parallaktikus eltolásából annak a rendes polus állásnál mélyebb elhelyezésére lehetett következtetni. Gyertyaláng helyváltozásánál a hátulsó lencseképecske erősen ugrándozva tér ki. Ezen esettannál inkább hivatva volt a figyelmet magára vonni, mert Becker Ottó megfigyeléséből ered, ki nem sokkal azelőtt egy lenticonus posterior boneztani leletéről tett jelentést. Boyne. (1889.) Ezen eset leírását csak a referátumból is­merem, a közlemény czíme csak rendkívüli lencseelváltozásnak mondja; az illető folyóiratnak tárgymutatójában azonban, mint lenticonus posterior van besorolva. 70 éves asszonyt illetett, kinek látóképessége néhány év óta rosszabbodott. A lencse peri­­pheriás részén keresztül M 3 D, a középső részén keresztül M 14 D volt jelen, V = в/зо. Pergens-nél (1. alább) még Hartridge (1889.) egy esete is van említve, melyet máshol nem találtam. 17 éves leány mindkét szemén ezen állapot veleszületett volt. A pupilla közepén a fény­törés 5 dioptriával erősebb volt, mint a peripherián keresztül. Knapp H. (1891.) 8 éves leánynak szeme a plan tükörrel való vizsgálat alkalmával a tágított pupilla közepében élesen határolt körülbelül 4 mm. átmérőjű vörös korongot mutatott, jellegzetes retinoskopos jelenséggel és a szemháttér kontúrjainak kaleidoskopos mozgásával. Knapp, a korong széle és a szarúhártya­­reflex közti parallaktikus eltolásból Ítélve, a korong alapját a szarúhártya görbiilési centruma elé 0‘75 mm.-nyi távolságban helyezte el. A lencse semmiféle zavarodást nem mutatott; a pupilla közepében ezen indifferens hely egy vízben levő olaj­­cseppre emlékeztetett. Focális megvilágítás a rendellenességet nem tette láthatóvá. Knaggs. (1891.) A lenticonus posteriornak nevezett jelen­séget egy 56 éves asszonynál észlelte, kinek hat hónap előtt még jó látása voit. Jobb szem M 10 D, 6/i2; bal szem M 11 D, e/ie (cataracta polaris post, mindkét szemben).

Next

/
Oldalképek
Tartalom