Szemészet, 1902 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1902-10-26 / 5. szám
1902. 5. sz. ORVOSI НЕТ ILA gödörbe áthatoló erek, a két fissurát bevonó csonthártya, a rostacsonti nyílások (foramina ethmoid.) stb. érthetővé teszik lappangó gyuladásos folyamatok átterjedését az összes öblökből. Azt képzelem, különösen az erek mentén terjednek az ilyen izgatottságok, kisszerű beszüremkedések; e mellett szólnak a néha látható, a vena ophthalmica egyik főágára, vagy még kisebbre szorítkozó phlebitisek, melyek eredete sokszor titokzatos, e mellett szól hangosan azon egyik esetem, mikor a periostisis javulása után lassanként feltisztulván az üvegtest s a bizonytalan fényérzetről ujjak olvasására javulván a látás, az érhártyában nagy és sok vérzés nyomait lehetett találni, a mely esetben a szemgolyó belsejébe kétségtelenül a vénák útján hatolt be a gyuladás s így okozta a hyalisist, az érhártyalobot. De bizonyosnak tartom, hogy a terjedés módja többféle; a retrobulbaris látóideg-lobok egyszerűen a csonthártya folytonosságában haladó s a foramen opticumnál oda átterjedő, lappangó gyuladás következményei ilyen esetben, míg az oculomotorius teljes bénasága bizony nyal nagyobb nyomásnak, a felső szemgödri rést béllelő hártya gyuladásos duzzadtságától való nyomásnak, vagy a lobfolyamot rá átterjedésének folyománya. Természetes, hogy ilyen egyszerűen nem minden esetet magyarázhatunk; pl. olyankor mikor neuritis retrobulb., csonthártyái fájdalmasság és abducens-bénulat egyszerre, hirtelen lép fel s mikor a kimenetel is arra mutat, hogy orbitális bajjal volt dolgunk (a milyen esetet többet láttam) nem értjük, hogy a periorbita gyuladása miért nem az oculomotoriusra terjedt át, mely a látóideghez, az orbita csúcsában, közelebb fekszik ? A szem- és az orrbajok Viszonyának ismeretében még sok újat várhatunk. Azt gondolom, hogy e rövid és felületes fejtegetésemben némely olyan tényre mutattam, mely bővebb kutatásra ösztönt adhat. Kívánatos volna, hogy minden szemész alapos rhinologus is legyen; ha ez nem lehet, legalább egy ilyen segítségét rendszeresen felhasználja s főleg kívánatos volna kórboncztani anyagot bőven gyűjteni annak kiderítésére, vájjon az idült rhinitisek és sinusitisek milyen messze s mily módon terjesztik ki hatásukat az összes irányokban, főleg pedig a szemgödrök tartalmára? A trachoma gyógyításának története. Irta Scholtz Kornél dr. szemklinikái tanársegéd. (Vége.) A csomók kikefélését elsőnek 1859-ben Borelli gyakorolta „scardasso“-nak nevezett fémecsetjével. (L. fentebb.) 1889-ben Schröder120 nickelezett rézdrótból négyféle alakú ecsetet vagy kefét szerkesztett, a melyekkel a conjunctiva kóros részeiből a csomókat kikefélni igyekszik. Utókezelésre sublimatot használ. Manó lesen134 keféi 3—5 mm. hosszú szőrökből készülnek. Keféket használnak még A badie és Darier is előzetes scarificatio után. (L. fentebb.) Az összes mechanikus-operatív eljárások közül talán egyedül a kefélés az, a melyet feltétlenül helytelennek kell tartanunk. Nagy traumával, sok ép szövetnek szükségtelen elroncsolásával aránylag csekély hasznot hajt; a mélyebben ülő csomókat ugyan senki kefével ki nem hozza, ha csak a környező kötöhártyát is velők együtt ki nem szaggatja ; épen ezért a kefélést a legtöbb szakember elitéli. A trachomás csomók kinyomása kétségtelenül egyik legnagyobb vívmánya a modern trachoma-kezelésnek ; a kinyomással sok esetben sikerül a csomókat teljesen eltávolítani a nélkül, hogy egyúttal a kötöhártyának ép részeit tönkretennök vagy feláldoznók. Ezért van az, hogy a csomókinyomás minden más eljárás közül még leginkább megnyerte azok tetszését is, a kik a trachoma gyógyitásában lehetőleg conservative szeretnek eljárni. Ily módon ezen műtét igen nagy jelentőségre és elterjedettségre jutott s napjainkban különösen az általános gyakorlattal foglalkozó (nem specialista) orvosoknak egyik leghatásosabb fegyvere a trachoma elleni küzdelemben. A csomók kinyomását először Cuignet77 végezte 1872-ben egy algíri trachoma-epidemia alkalmával; a kifordított szemhéj mögé valamily eszköznek nyelét tolta be s e felett préselte ki a csomókat ujjaival. (Lásd fentebb is.) Ezen P — SZEMÉSZET 61 eljárást a következő évtizedekben számos jeles klinikus magáévá tette és gyakorolta (Berlin,84 Leber, Hotz,104 Michel,103 К a r w e t z к у,115 W i с h е г к i e w i с z,111 Feuer189) vagy а Cuignet módja szerint, vagy úgy, hogy a kifordított szemhéjat a két hüvelyk vagy mutatóujj körme közé szorították. A nagy vidéki praxisban ma is kedvelt és kényelmes eljárás, mert a mint Hotz mondja „die Finger hat man immer bei sich“. A körömmel való csomókinyomás, bármily egyszerű legyen is, nem ideális eljárás. Eltekintve a modern sebészetnek parancsoló elveitől, a melyek megkívánják, hogy csakis absolute tiszta és teljesen megtisztítható eszközzel dolgozzunk ott, a hol csak lehet sok olyan fekvésű csomóra fogunk akadni, a melyekhez ujjainkkal, azoknak vastagsága miatt hozzá nem férünk, különösen az alsó áthajlási és a félholdképű redőben. Ezért később különböző csípő formájú eszközöket alkalmaztak a csomók kinyomására. Hotz egy régi divatú iriscsípöt, J ä s c h e a Himly-féle ablakos csípőt használta fel erre a czélra, Dohnberg, Noyes és mások külön csípőket készítettek, a melyek sima vagy rovátkolt felszinű, lapos félkör, vagy kanálalakú végekkel bírtak; a csomókat ezen fémlapok közé szorítva préselték ki. (L. Kuhnt187 6. 1.) A csomókinyomás technikája igen nagyot haladt 1892-ben, a mikor Knapp142 megismertette az általa szerkesztett s most úgyszólván már általánosan ismert mángorló csípőt (Holler forceps). A csípő szárai kengyelvas formában végződnek úgy, hogy a kengyelszárakat összekötő egyenes léczet egy hosszában rovátkolt forgó henger alkotja. Az áthajlási redöket, esetleg a kifordított szemhéjat megfelelő erővel a két henger közé szorítva végig mángoroljuk a kötöhártyát különböző irányokban, a míg az összes csomók ki nem szorultak. Az eredeti Knapp-féle eszköz hengere 20—25 mm. hosszú és 1 —1-5 mm. vastag. Czélszerübb és könnyebben kezelhető a Schmid t-R impler módosításával készített Knapp csípő, a melynek hengere körülbelül csak fél oly hosszú, de 3 mm. vastag. A csomókinyomások végzésére manapság kétségtelenül a Knapp-féle mángorló a leginkább elterjedt eszköz. 1899-ben Kuhnt187 a trachoma gyógyításról irt jeles czikkében rámutatott azon hátrányokra, a melyekkel a Knapp-féle csípő alkalmazása jár. Az bizonyos, hogy ezen eljárás a kötöliártyára káros sérüléseket is okoz; a mángorló hengerei nemcsak össze szorítják a közbefogott conjunctivát, hanem húzzák is s ezen húzások következtében az amúgy is beteg, fellazult szövet még a legkíméletesebb elbánás mellett is sok helyen beszakad. A beszakadások egyrészt hegek képződésére adnak alkalmat, a mi nem kívánatos, másrészt lehetővé teszik — ha nem vigyázunk — hogy a műtétet követő napokon az áthajlási redökben egymásra fekvő sebes felületek összenőnek s így a conjunctiva megrövidül. Kemény, még el nem lágyult csomókat pedig a mángorló ki nem sajtol. Ezek miatt Kuhnt a maga eszközét, az u. n. expressort ajánlja. Az expressor egy rövid, erős csípő, a melynek szárai egy négyszögletes, félköralakú vagy szívalakú lappal végződnek. A fémlapokon egymástól 1'3— 1 '4 mm. távolságra T25 mm. átmérőjű kerek lyukak vannak. A lyukak úgy vannak elhelyezve, hogy a csípő zárásakor az egyik száron lévő lyukkal szembe a másik szárnak nem lyukas része esik. Ha a csomókkal telt kötöhártyát a csípő szárai közé szorítjuk, a csomók megrepednek s kocsonyás tömegük a lyukakon keresztül kibuggyan. Húzni vagy vongálni a kötöhártyát nem kell. Használunk egy olyan expressort is, a melynek csak egyik szára van átlyuggatva, a másik rovátkolt, solid. Ez különösen akkor használható jó sikerrel, ha az infiltrált pillaporczot akarjuk erős nyommással összesajtolni. Ilyenkor a szemhéjat nem fordítjuk ki, hanem a csípő lyukas szárát betoljuk a szemhéj alá, a solidat pedig a szemhéj bőrére helyezzük s igy préselünk. A Kulmt-féle eljárás határozottan tökéletesebb, mint a többi hasonló. Előnyei: nem szakítja és sokkal kevésbbé zúzza a kötöhártyát, mint a Knapp-féle ; ha különböző alakú expressorokat használunk, a csomókat, még a legelrejtettebbeket is, mindenünnen kihozhatjuk; nem annyira fájdalmas, mint a Knapp-féle műtét. Teljesség kedvéért felemlíthetjük még a Debagorij-Mokriewitsch174 által csomókinyomásra használt eszközöket. 0 lehetőleg kíméletesen szándékozván eljárni, a Knapp-féle csípőre gummihengereket alkalmaz. Az egyszerű kinyomásra pedig két gummilapot használ s szemhéjon levő csomókat egy gummipálczikával dörzsöli le,
